Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.03.01.

Vadonatúj dallal tér vissza a legendás magyar együttes!

Mindehhez pedig új album is tartozik, amit tavasz végén már a kezükben is tarthatnak a rajongók!

Március 1-jén, a Petőfi Rádióban a Talpra magyarban! és az MTVA Család-barát című műsorában mutatta be legújabb dalát a Bon Bon. Szolnoki Péter és Török Tamás zenekara a Szárnyak a szívemen című produkcióval tért vissza, miután évek óta nem jelent meg új daluk.

A duó sikere ennek ellenére töretlen volt, több százan tomboltak a koncertjeiken. Õk mégis úgy döntöttek, nem akarnak retrozenekar lenni, ezért újabb nagy dobásra szánták rá magukat.

Már készül a tizenötödik albumunk, ami reményeink szerint májusban a polcokon lesz.

Ennek a lemeznek az első gyermeke a Szárnyak a szívemen, ami egy mindenkit érintő és érdeklő témáról, a szerelemről szól” – árulta el a %RIPOST%-nak Török Tamás.

A zenekar már most rengeteg pozitív visszajelzést kapott. Az új szám videoklipje egy hónap múlva készül el, a Bon Bon rajongói pedig mozgalmas nyárra készülhetnek, hiszen kedvenceik vadonatúj dalokkal lépnek majd fel országszerte.

origo.hu

Narancssárgára színeződött a Sajó

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

magyarnemzet.hu

Amerikai figyelmeztetés és irigykedés – így számolt be a nyugati sajtó a kínai elnök látogatásáról

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Még Hajdú Pétert is lenyűgözte a fiatal magyar milliárdos

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai