Létrehozva: 2015.11.18.

Szex, pia, férfikönnyek az RTL Klub képernyőjén

Csütörtök este rajtol az RTL Klub új, saját gyártású sorozata, a Válótársak. A Ripost tudósítójának azonban már most lehetõsége nyílt végignéznie az elsõ két részt, méghozzá szélesvásznon. Az eddig látottak alapján pedig alig várjuk a folytatást!

Három férfi, más-más életszakaszban, más-más anyagi helyzettel, más-más körülmények között. Sorsuk mégis összefonódik az RTL Klub új, saját gyártású sorozatában, a Válótársakban.

Az egyik egy tehetős szalvétagyáros, méregdrága, medencés luxusházzal, két gyerekkel és egy romokban heverő házassággal, amiről igyekszik elhitetni, hogy tündérmesébe illő. Õ Gábor, a férfitrió legidősebb tagja, akit Scherer Péter alakít.

Második hősünk szintén egy kétgyermekes apuka, egy sármos, jó kiállású ingatlanügynök, akinek felesége szép, a háza nagy, az élete pedig látszólag tökéletes. Csak egy a bökkenő: Bálint - merthogy így hívják a Stohl András által megformált karaktert - már évek óta képtelen megállni, hogy ne vigyen minden nőt ágyba, aki egy kicsit is megtetszik neki. Úgy falja a szebbik nem képviselőit, ahogy az alkoholisták vedelik a szeszt, és ennek persze nem lesz jó vége.

Végül itt van nekünk Joci, akit Lengyel Tamás alakít. Õ egy fiatal, roppant jóképű srác, aki történetesen Bálint cégének ingatlanjait újítja fel. Nos, az ő élete sem egyszerű, mivel barátnője iszonyatosan rágörcsölt a gyerekkérdésre. Szonja (Földes Eszter), akinek már kissé az agyára mentek a hormontabletták, folyamatosan a peteérését ellenőrzi, és ezzel annyira Joci agyára megy, hogy a srác egy álmos reggelen úgy dönt, kiszáll a kapcsolatból, vagy legalábbis szünetet kér.

A három férfi magánélete ráadásul pont egyszerre dől dugába, így végül ugyanannak a felújítás alatt lévő háznak a kanapéján kötnek ki, egy doboz sörrel a kezükben.

Így indul a Válótársak, és bár a sztori alapvetően izgalmas, akár unhattuk is volna. Ám mégsem ez történt, sőt! Úgy elvitt minket a cselekmény, a modern képi világ és a zene, hogy észre sem vettük, hogy szünet nélkül két részt is végignéztünk, sőt vártuk volna a folytatást!

Természetesen mindez mit sem érne jó színészi játék nélkül, ám a Válótársakban erre sem lehet panasz! Stohl, aki a pletykák szerint a forgatások alatt összemelegedett Szorcsik H. Vikivel, remekül hozza a bűnbánó férj szerepében tetszelgő szoknyapecért. Már az első két részben kijut neki a forró szexjelenetekből, a drámai pillanatoknál pedig megviselten mered a messzeségbe, ahogy azt kell.

Nem kérdés, hogy a Válótársak az a magyar sorozat, amire megérte éveket várni. Ha kell, vicces, ha kell, szomorú - éppúgy, mint az élet, amit három pasi szemszögéből láthatunk csütörtöktől az RTL Klub képernyőjén.

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői