Létrehozva: 2019.08.02.

Szenzációs magyar eredmény: sikeres volt a sziámi ikrek szétválasztása

A magyar orvoscsapat Dakkában hajtotta végre az utolsó mûtétet, a beavatkozás több mint 30 órán át tartott.

Ahogy a pénteki %Ripost%-ban is olvasható, megműtötték a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket. A Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapatának beavatkozása sikeres volt. A végső szétválasztó műtét – tehát az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozás – sikerrel zárult: az ikrek állapota stabil, de szövődmények még lehetségesek. Az operációra a dakkai központi katonai kórházban (CMH) került sor a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével, helyi idő szerint csütörtök hajnaltól.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabia és Rukia szétválasztására, immáron 15 évnyi hazai közhasznú orvosi és egészségügyi minőségjavító tevékenység és 7 évnyi bangladesi missziós munka után.

A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű „Operation Freedom” szétválasztó műtétsorozat első fázisát a közös agyi fő szállítóér-szakasz szétválasztása jelentette endovaszkuláris módszerrel dr. Hudák István vezetésével 2018-ban, szintén Dakkában. A második – plasztikai sebészeti – fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlott, dr. Pataki Gergely vezetésével.

A mostani végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt dr. Csókay András vezetésével. Amellett, hogy sikerült megteremteni a jobb élet lehetőségét a két hároméves kislánynak, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak: új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat – írta közleményében az alapítvány.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-