Létrehozva: 2019.03.01.

Mennyiért lógnak az ellenzéki képviselők?

Havi egymillió forint közeli, illetve sok esetben millió feletti fizetésért cserébe nem vesznek részt a parlamenti munkában az ellenzék képviselõi, akik úgymond a kormányzati parlamenti többséggel szembeni ellenkezésük kifejezésének eszközeként teszik mindezt.

Ezek szerint igen jól fizetett ellenállókkal van dolga a kormánypártoknak.

A Magyar Hírlap beszámolója szerint például Kunhalmi Ágnes, a Kulturális Bizottság alelnökeként havonta 1 336 500 forintos fizetést visz haza. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyetteseként 1 514 700 forintot keres. Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője, a költségvetési bizottság elnöke 1 514 700 forintot kap készhez. A DK-s Vadai Ágnes,  a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnökeként szintén 1 514 700 forintot tesz zsebre havonta.

A mindenkitől független Hadházy Ákos "csak"  891 000 forintot kap fizetésképpen. Szél Bernadett ugyanakkor viszont már havonta 1 069 200 forintot keres

az Európai Ügyek Bizottságának tagjaként. Tordai Bence a Párbeszéd frakcióvezető-helyettesként havonta 1 514 700 forintot kap parlamenti "munkájáért".

A parlamenti munkából lógó ellenzéki képviselők egyébként a

több százezres, milliós bérük mellett kapnak még háromszázezer forint támogatást lakás- vagy szállodahasználatra, 623 ezer forintot irodai elhelyezésre, alkalmazotti költségtérítésre 1,7 millió forintot,

mobiltelefon-használatra pedig 44 500 forintot.

Kedves tüntikéző, vonulgató hölgyek és urak, ennyiért kutya kötelességük lenne tisztességgel részt venni az Országgyűlés munkájában. Elvégre Önöket az adófizető polgárok nem balhézni és semmittevésre küldték a Parlamentbe. És nem is azért fizetik.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

life.hu

4 csillagjegy, akivel jól gondold meg, hogy randizol-e: hatalmas csalódás lehet a vége

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-