Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.02.16.

Megszólalt egy szemtanú: Bátor sofőr szállt szembe a fegyveres rabbal

A 32 éves férfi halált megvetõ bátorsággal dulakodott a szökött rabbal.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, ak­ciófilmbe illő dráma zajlott tegnap délután Budapesten. A lavinát egy teljesen átlagos ügyben hozott ítélet indította el: Sz. Károlyt garázdaság miatt ítélték 1 év 1 hónapra, a férfi pedig valóságos ámok­futásba kezdett. Elvette egy őr fegyverét, majd egy civil autót állított meg és abba szállt be, majd elhajtottak. Később egy másik sofőrt is arra akart kényszeríteni, hogy vigye el, ám az inkább szembeszállt a fegyveres bűnözővel.

Elkezdte püfölni a szélvédőt a fegyverrel, aztán be akart szállni a hátsó ülésre, nyilván Zolit is arra akarta kényszeríteni, mint a másik sofőrt

– mesélte a Borsnak a férfi egyik ismerőse. Zoltánnal azonban rossz lóra tett, ugyanis nem ijedt meg: harcba szállt a szökött rabbal.

Dulakodni kezdtek, Zoli rá­mászott a férfira, a vállát és a fegyvert tartó kezét szorította le, miközben azt ordította a zsaruknak: lőjétek már le! Valahogy átfordította magán, és ellökte, mire a fickó elszaladt. Nem tu­dom, a fegyver nála volt-e még, de a rendőrök ez­után hamar utolérték és lelőtték

– tette hozzá a férfi.

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció miatt rohamozták meg a vásárlók a Lidl-t

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

mandiner.hu

Lángol az északi fény a Balaton fölött (FOTÓ)

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-