Létrehozva: 2018.03.29.

Csak játszani akart a kiskutya, szörnyű, amit tett vele a magyar férfi

Bíróság elé állították azt a 42 éves férfit, aki egy Heves megyei községben kíméletlenül megvert és megkínzott egy kiskutyát azért, mert az játékosan elszaladt tõle az utcán.

Részegen vitte sétáltatni egy Heves megyei faluban az egy éves, keverék kan kutyát. A póráz egyszer csak kiakadt az állat nyakörvéből, így az szabadon tudott futkározni az utcán. A fiatal eb eltávolodott a férfitól, miközben kíváncsian szaglászta a környezetét, ezért nem fordított figyelmet arra, hogy a vádlott egyre dühösebben, és egyre keresetlenebb szavakkal hívja őt magához.

A hangosan kiabáló részeg gazdi csak néhány perc elteltével érte utol a kutyát, ám ekkor rögtön rá is támadt, elsőre mindjárt erőteljesen belerúgott, aminek következtében a kis állat jó egy métert repült.

Ekkor odalépett hozzá, megragadta a nyakörvét, és annál fogva a földhöz vágta úgy, hogy a kutya a hátára esve mozdulatlan maradt. Kegyetlen gazdája ezt követően végigrugdosta az úton a fájdalomtól összegörnyedt állatot, egészen a házuk kapujáig, ahol a kerítésen keresztül berúgta az udvarra, majd ott egy lánccal még többször végig vágott rajta.

A kölyökkutyának kificamodott a csípője, ami önmagában is súlyos sérülésnek minősül. A bántalmazás módja, iránya és ereje ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy az állatnak akár maradandó egészségkárosodást, illetve komolyabb, egész további életére kiható mozgásszervi zavarokat okozzon.

A kirendelt orvos szakértő erre irányuló megállapításainak ismeretében a Füzesabonyi Járási Ügyészség állatkínzás vétségével vádolta a büntetlen előéletű férfit, akit végül a bíróság a tettéért négy hónapi, végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt. A kutyát a bűncselekmény elkövetése óta eltelt időben egy állatmentő alapítvány közreműködésével örökbe fogadták, így a jövőben várhatóan nem lesz kitéve hasonló, durva bántalmazásnak.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-