Létrehozva: 2018.03.12.

Apja szöktette meg a Teréz körúti robbantás vádlottját

Zavaros gyerekkora volt a merénylet vádlottjának, akit húgával együtt szöktetett meg az édesapjuk még 2001-ben. Éveken át éltek boldogan Uruguayban, ám az azt megelõzõ idõszak mély nyomot hagyhatott a vádlottban...

Döbbenetes részletekre derült fény a Teréz körúti robbantás vádlottjának gyerekkorából! Azt már a %RIPOST% is megírta, hogy egy viharos válóper után édesapjával és húgával éveken keresztül Dél-Amerikában élt, ám az út előzményei és körülményei eddig nem voltak ismertek. Korábban még az eltűntekről szóló Csellengőkben is szerepelt, ugyanis hivatalos rendőrségi körözést rendeltek el az akkor 7 éves kisfiú és húga ellen.

Az ismert tévéműsor producere, Incze Zsuzsa később egy egész fejezetet szentelt Szakítópróba című könyvében a történteknek, ebben pedig megszólalt a vádlott édesanyja is, akinek elképesztő emlékei vannak a 17 évvel ezelőtti szöktetésről!

Otthon hagyták az útleveleket

"Az édesapa ellen a budapesti XVI. kerületi kapitányság 2001. január 19-én eljárást indított családi állás megváltoztatása miatt, miután a volt feleségétől elvitte láthatásra két közös gyermeküket, s a bírósági határozatban megjelölt időre nem vitte vissza őket az édesanyjuknak. Az eljárást 2001. március 14-én felfüggesztették azzal az indokkal, hogy a gyanúsított ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodik" – írta könyvében Incze Zsuzsa, aki a Teréz körúti robbantás vádlottjának édesanyjától megtudta: a gyerekek érvényes útlevele végig nála volt.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Friss hírek érkeztek a szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről: így vannak most

metropol.hu

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-