Létrehozva: 2017.05.08.

Hírzárlat a Teréz körúti robbantás ügyében!

Akár kényszergyógykezelésre is küldheti az ügyészség a merénylet feltételezett elkövetõjét, aki így megúszhatja a börtönt. Az új ügyvéd pedig nem nyilatkozik.

Szerző Brenner Balázs

Több mint egy hónapja szállították a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, miután a férfi őrjöngeni kezdett a cellájában. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla korábban, a feltételezett elkövető tört-zúzott a beismerő vallomása utáni napokban. Előzetes letartóztatását három hónapra hosszabbították meg, ekkor derült ki, hogy ügyvédet váltott a férfi.

A védelmet mostantól Szikinger István fogja ellátni. Úgy gondolom, hogy a gyanúsított április végén már kijöhet az intézetből

- nyilatkozta korábban a %RIPOST%-nak Surdy Miklós.

Az ügyben és a védelmi stratégia esetleges változásával kapcsolatban természetesen megkerestük az új ügyvédet, aki szűkszavúan nyilatkozott.

Kötelez az ügyvédi titoktartás, ügyfelem nem hatalmazott fel, hogy bármit is mondjak. A nyomozás még tart, mást nem árulhatok el

- mondta Szikinger István.

A %RIPOST% úgy értesült, hogy újabb pszichológiai vizsgálat alá vetették a gyanúsítottat, az ügyészség pedig ennek az eredményét várja. Ha bebizonyosodik, hogy nem beszámítható, megúszhatja a letöltendő börtönt és kényszergyógykezelés lefolytatását indítványozhatják.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-