Létrehozva: 2016.12.03.

Súlyos percek: kezében tartja sorsát a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

Még három hónapig biztosan rácsok mögött marad a szeptemberi merénylet feltételezett elkövetõje, aki szinte napi kapcsolatban van az ügyvédjével.

Bár ügyvédje fellebbezett, a bíróság elutasította a kérelmet, hogy szabadlábra kerülhessen a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja.

Ahogy a %RIPOST% elsőként beszámolt róla, feltételezett elkövetőt október 21-én helyezték előzetes letartóztatásba, a 30 nap lejárta után pedig

újabb 3 hónappal hosszabbították meg az elzárást.

Mindeközben folyamatosan dolgozik a háttérben dr. Brunner Tamás is, a gyanúsított ügyvédje, aki a %RIPOST%-nak elmondta: bízik benne, hogy védence nap mint nap olvassa cellájában a több ezer oldalas nyomozati anyagot.

Természetesen ő is megkapta az iratokat, annak átnézése pedig nem rövid idő, hisz csaknem háromezer oldalról beszélünk

– árulta el a %RIPOST%-nak a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének ügyvédje, aki hangsúlyozta: egyelőre csak közvetett bizonyítékok vannak az ügyészség kezében.

Sokat segíthet az iratok átolvasása

A feltételezett merénylő már nem egyedül tölti a mindennapjait, cellatársat is kapott, akivel ugyanúgy szokott beszélgetni, mint az ügyvédjével vagy a hozzá látogatóba érkező édesapjával – ám a robbantásról egy szót sem szól a fiatal férfi.

Az eddigi kihallgatások egyikén sem tett vallomást a védencem. A nyomozati anyagok megismerése után az általam benyújtott észrevételekre is lehetősége van reagálni, de vallomástételre nem kötelezhető

– mondta a %RIPOST%-nak az ügyvéd.

A szakértők szerint sokat segít a gyanúsítottnak, ha az előzetes letartóztatás ideje alatt lehetősége van pontosan és részletesen megismerni, mi alapján feltételezik róla, hogy  robbantásos merényletet követett el. A több ezer oldal átolvasása után ugyanis a gyanúsított is találhat megkérdőjelezhető dolgokat az irathalmazban, ami reményt adhat a felmentésére.

origo.hu

Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-