Létrehozva: 2016.05.02.

Kegyetlen fordulat: így ölték meg az izraeli világutazót!

A legújabb információk szerint két férfi ölhette meg azt az izraeli világutazót, akinek Tiszakécskén veszett nyoma.

Bejárta az egész internetet Ofir Gross képe, akit először csak eltűntként kezelt a rendőrség. Egy nő aztán a hatóságok segítségére sietett, és elárulta, hogy egy hotel bárjában látta az izraeli férfit italozni.

Mint utóbb kiderült a férfi nem vett ki szobát, sőt még enni sem evett, mert túl drágának találta az árakat - írja a Blikk. A nyomozóknak az az információ is a rendelkezésére áll, hogy Ofir haza üzent szüleinek, hogy Tiszakécskére utazik, ahol egy magyar fiú meghívta őt magához, és biztosította róla, hogy ingyen nála aludhat. 

A lap azt is tudni véli, hogy feltehetőleg a 21 éves N. Károly volt az, aki meghívta magához a világutazót. Egy barátjával voltak hárman Károly tanyáján, ahol valamin összeveszhettek a vendéggel, majd megölték. A feltételezések szerint a férfit álmában érte a halál, amikor a két fiatal téglával ütötte agyon. Ezt követően elvették tőle a laptopját és mobilját, ezeket rövid időn belül el is adták.

Károly és barátja úgy próbálták meg elrejteni a holtestet, hogy az egyik szobában a törmelékek alá temették. A feltételezett elkövető édesanyja jelenleg Olaszországban él, apja pedig börtönben volt, a fiút nevelőszülők nevelték.  

 

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-