Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.02.16.

Fegyveres NAV ügynökök rohanják le az adósokat, autókat is elkoboznak!

Átalakul a végrehajtás rendszere, a jövõben fegyveres pénzügyõrökkel együtt érkeznek az adóbehajtók.

Fontos változásokra kell számítaniuk azoknak, akik nagyobb összeggel tartoznak az államnak.

Az adóhatóság embereinek zömét terepre küldi a kormány, ezzel is felgyorsítva a több tízmilliós és százmilliós tartozások behajtását - írja az MTI.

A hatékonyabb és biztonságosabb munkavégzés érdekében fegyveres pénzügyőröket is kapnak maguk mellé a NAV emberei.

Első lépésként minden olyan adófizetőnek, aki késik a befizetéssel, értesítést küldenek, majd megkezdődik az eljárás.

Az utóbbi időkben főként a bankoknak küldött átutalási megbízásban, azaz inkasszóban bízott a hivatal, ám

a jövőben egyre gyakrabban látogatják meg személyesen az adósokat a NAV emberei, miközben azért az inkasszók számát sem tervezik csökkenteni.

Molnár Tamás, a szervezet végrehajtási ügyekért is felelős szakmai irányítója a Magyar Időknek adott interjúban elmondta, hogy

jelenleg több mint nyolcezer olyan jármű fut az utakon, melyeket az adóhatóság ugyan végrehajtás alá vont, még nem vett el a tulajdonostól.

Ám ilyen a jövőben csak akkor fordulhat elő, ha az autó tulajdonosa rendszeresen törleszti adótartozását.

origo.hu

Már megint saját pályáján verték agyon az Újpestet

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-