Létrehozva: 2020.05.13.

Megdöbbentő bejelentést tettek a magyar kutatók: ezt teszi az aggyal a koronavírus

Magyar kutatók dolgoznak azon, hogy megismerjék a koronavírus agyra gyakorolt hatását.

A koronavírust főként légzőszervi betegségként ismertük meg, de egyre több bizonyíték utal arra, hogy a fertőzés és annak hatásai más szerveket, köztük az agyat is súlyosan érinthetik. Dénes Ádám és kutatócsapata a világon elsőként vizsgálja elhunyt fertőzöttek agyát. Eredményeik a korábbiaktól eltérő kezelési módszerekhez vezethetnek – írja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Amikor valamilyen fertőzésen esünk át, a szervezetünkbe jutott idegen anyagok gyulladásos reakciókat váltanak ki. Ezeket a változásokat megérzi az idegrendszerünk is, és egyes agyi központjaink reakciója révén alakul ki a jól ismert betegségérzet, mely levertséggel, étvágytalansággal, lázzal és más megszokott tünetekkel jár. A vírusfertőzések hatása azonban ennél tovább is mehet.

A gyulladásos faktorok túltermelődésének következtében olyan folyamatok is beindulhatnak, amelyek hatással lehetnek a légzés és a keringés agyi központjaira. Erre a jelenségre utalhatnak azok a klinikai megfigyelések, amikor egyes Covid-19-fertőzöttek légzése úgy omlott össze, hogy azt egyébként a tüdejük állapota nem indokolta volna.

Felmerül azonban egy még aggasztóbb lehetőség az efféle tünetek magyarázatára: az, hogy a vírus bejut az agyba.

Már a korábbi, világjárványt nem okozó, de veszélyes rokon koronavírusok, a SARS és a MERS esetében is kimutatták, hogy e kórokozók képesek idegrendszeri fertőzést okozni. Az új koronavírusnál pedig számos olyan tünet – például az íz- és szagérzékelés elvesztése, a fejfájás, a zavartság, a hirtelen fellépő láz vagy a stroke, a rohamok és görcsök – arra utal, hogy ez a vírus is rendelkezhet ezzel a képességgel” – mondja Dénes Ádám.

A szagérzékelés elvesztése arra is utalhat, hogy a vírus az orrból az idegpályák mentén egészen az agyban levő szaglógumóig eljut. A vírusok körében egyáltalán nem szokatlan, hogy képesek az idegsejtek szinapszisain keresztül is terjedni.

Ha sikerül feltárni a vírus agyi hatásainak mechanizmusait, elképzelhető, hogy egyes antivirális szerek az agyi vírusfertőzöttség mérséklésével is javíthatnák a betegek esélyeit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább