Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
POLITIK

Szerző t.t.

Létrehozva: 2024.04.04.

Terrorveszély: Egész Párizst fokozottan védett területté alakítják

Nyolcvanezer rendőr és biztonsági szolgálatos védi Párizst az olimpia idején.

Március 24-én, két nappal a Moszkva melletti Crocus City Hall elleni, több mint 140 halálos áldozatot követelő támadás után Franciaország a legmagasabb terrorriasztási szintet léptette életbe. Feltételezhető, hogy a vészhelyzet a francia fővárosban július 26-án kezdődő nyári olimpiai játékokig és alatt is fennmarad. Ennek oka, hogy Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerint az utóbbi időben jelentősen megnőtt a támadások kockázata az országban. Az év eleje óta több támadási kísérletet hiúsítottak meg a biztonsági szolgálatok, amelyek közül a legutóbbit húsvét vasárnapjára tervezték. Az elkövetők az IS Khorasan szervezettel álltak kapcsolatban. 

francia rendőrség,katona
Biztonsági zónákat alakítank ki Párizsban a különösen nagy számú látogatót vonzó olimpiai helyszíneken - Fotó: AFP / afp

Jogos az aggodalom, hiszen a sportolók ezrei, a hatalmas nézősereg és a világméretű televíziós nyilvánosság ideális célponttá teszik a terroristák számára a francia fővárost az olimpia idején, amint azt 1972-ben Münchenben és 1996-ban Atlantában sajnos már bemutatták. Ráadásul Párizs egy olyan nemzet fővárosa, amelyet az iszlamisták „kis Sátánként” emlegetnek (az USA-t a nagy Sátánnak tartják) - írja a Berliner Morgenpost.
A biztonsági hatóságok idegessége jelentősen megnőtt az elmúlt hetekben, amit nem csak a rendőrökre kiadott szabadságolási tilalom bizonyít. A Szajna-parti megnyitó ünnepségre  a korábban beharangozott egymillió néző helyett csak körülbelül 300 000 büntetlen előélettel rendelkező embert engednek be a körülkerített rakpartokra. 
Az olimpiai falunak helyet adó Saint-Denis külvárosán kívül pedig más biztonsági zónákat is terveznek Párizsban a különösen nagy számú látogatót vonzó helyszíneken. Például az Eiffel-torony környékére - ott küzdenek majd az érmekért a strandröplabdázók -, a futballmérkőzéseknek helyet adó Parc des Princes stadionra, a break táncosok számára fenntartott Place de la Concorde-ra vagy a Grand Palais-ra a Champs-Elysées-n, ahol a vívó- és bokszmérkőzéseket bonyolítják le.
Gyalogosan és érvényes jeggyel lehet majd eljutni a versenyekre, mivel a metróállomások zárva lesznek, a buszok pedig nem közlekedhetnek. Párizsban és Saint-Denis-ben is az utcakép részei lesznek az ellenőrzési pontok sorompói, és az erősen felfegyverzett rendfenntartók.
Az olimpia idején már 45 000 rendőr és csendőr, 18 000 katona és 20 000 biztonsági ember vigyáz majd a 12 000 sportolóra, de úgy tűnik, hogy még ez sem elég: Franciaország  további kétezer segélyszolgálatos küldését kérte a baráti országoktól. 

 

Van B-terv a megnyitóra

Amélie Oudéa-Castéra sport- és olimpiáért felelős miniszter egy televíziós interjúban beszélt arról, hogy ha rákényszerülnek, változtatnak az eredeti elképzeléseken. Ugyanakkor a B tervről sokat nem árult el. A szervezőktől ezzel kapcsolatban olyan információ szivárgott ki, hogy a megnyitó helyszínén nem változtatnának, de a Szajnán tartott parádé volumenét csökkentenék, például úgy, hogy sportolók nem szállnának hajókra, csak a műsor szereplői. A párizsi nyári olimpia július 26-i megnyitójára a jelenlegi tervek szerint 326 ezer nézőt várnak, ebből 222 ezren ingyen tekinthetik meg a műsort. Az ünnepségen a tervek szerint 180 hajó szállítja majd a delegációkat a Szajna mintegy hat kilométeres szakaszán az Austerlitz-hídtól az Eiffel-toronyig. A flottából 94 viszi majd a sportolókat, 86 jármű pedig a biztonsági és műszaki csapatok számára lesz fenntartva.


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér