POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.09.17.

Újra Amerikába megy Zelenszkij

Felszólal az ENSZ-ben is.

Zelenszkij legutóbb 2022 decemberében járt legerősebb szövetségesénél. Most a tervek szerint nem csak Washingtonban, hanem New Yorkban is tiszteletét teszi, és felszólal majd az ENSZ közgyűlésén is.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a jövő héten vendégül látják az Egyesült Államokban, ellátogat a Fehér Házba, ahol megbeszélést folytat Joe Biden elnökkel, valamint várhatóan felszólal majd az amerikai képviselőházban és ENSZ New York-i közgyűlésén is.

Az ukrán elnök útja épp arra az időre esik, amikor a kongresszus akár 24 milliárd dollár (mintegy 8300 milliárd forint) katonai és humanitárius segélyt fogadhat el Ukrajna javára.

Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken megerősítette, hogy az amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadja Zelenszkijt.

Ez lesz a harmadik alkalom, hogy Biden és az ukrán vezető találkozik a Fehér Házban.

A találkozó kritikus időpontban jön létre, amikor Oroszország kétségbeesetten kopogtat segítségért olyan országok ajtaján, mint Észak-Korea; amikor az ukrán erők tovább haladnak az ellentámadásban; és éppen a következő ukrajnai védelmi kontaktcsoport ülése után, amelyet Lloyd Austin védelmi miniszter tucatnyi európai szövetségesünkkel és partnerünkkel szervez a jövő hét elején” – fogalmazott Sullivan.

Hozzátette: „Azt hiszem Zelenszkij nagyon várja már a lehetőséget. Nem csak azt, hogy Biden elnökkel találkozzon itt a Fehér Házban, hanem azt is, hogy mindkét párt kongresszusi vezetővel is tanácskozhasson, és meggyőződjön arról, hogy az Egyesült Államok nagyszerű barátja és partnere volt Ukrajnának az egész brutális háború alatt.”

Az ukrán elnök legutóbb 2022 decemberében utazott Washingtonba, és akkor is beszédet mondott a kongresszus együttes ülésén. Az akkori amerikai látogatás az Ukrajna ellen Oroszország által indított háború kezdete óta Zelenszkij első külföldi utazása volt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezében az ajándékba kapott amerikai zászlóval az amerikai törvényhozás, a kongresszus washingtoni épületében, a Capitoliumban 2022. december 21-én. (Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds)

Közben a Politico arról ír, hogy

több nyugati vezető távol marad az ENSZ közgyűlésétől, ahol Zelenszkij is felszólal.

A francia, a kínai, az orosz elnök, valamint a brit és az indiai miniszterelnök sem tesz tiszteletét New Yorkban, mindez pedig még nagyobb figyelmet terelhet Joe Biden amerikai elnök beszédére, véli a brüsszeli lap.

Arról pedig a The Wall Street Journal számolt be, hogy a jövő heti Biden-Zelenszkij találkozón

ismét terítékre kerülhet az ukránok által régóta kért ATACMS rakéták ügye is, ám ennek egyelőre a lap információi szerint az amerikai elnök még nem adott zöld lámpát.

A több száz kilométeres hatótávolsággal rendelkező, akár HIMARS rendszerről is indítható rakéta átadását Moszkva vörös vonalnak nevezte, az amerikai kormányzat pedig nem egy alakommal volt kénytelen figyelmeztetni Ukrajnát, hogy tartózkodjon az orosz területek nyílt támadásától, ugyanis ez jelentős eszkalációs kockázatot hordoz magában.

Novák Katalin köztársasági elnök vezeti a magyar delegációt, amely részt vesz az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakának általános vitáján, ahol az államfő fel is szólal. Egyesült államokbeli tartózkodásán az államfő egyeztet Texas, Utah és Montana kormányzójával is – közölte a Sándor-palota vasárnap.

Az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakának általános vitáját 2023. szeptember 19. és 26. között tartják New Yorkban, a vitán jellemzően állam- és kormányfők vesznek részt.

Novák Katalin az általános vita nyitónapján szólal fel az ENSZ Közgyűlésében. Ezt megelőzően az államfő részt vesz az SDG (Fenntartható fejlődési célok) csúcstalálkozón, amelyen egy állam- és kormányfői szintű tanácskozáson elnököl szeptember 18-án. A köztársasági elnök ENSZ-közgyűlési részvételének, illetve az ehhez kapcsolódó tárgyalások középpontjában a béke előmozdítása, a család védelme, valamint a nők helyzetének erősítése áll majd – írták.

Ezt követően az államfő egyeztet mások mellett Greg Abbott texasi, Greg Gianforte montanai, valamint Spencer Cox utahi kormányzóval is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap