Létrehozva: 2017.09.28.

Hatósági mulasztások a Gyöngyösön éhen halt gyerek ügyében

Döbbenetes ügyben hirdetett ítéletet az Egri Törvényszék tegnap: J. Médeát azzal vádolták, hogy halálra éheztette másfél éves kislányát.

A feltűnően sápadt és csontsovány asszony mellett ott ült férje, K. Gusztáv, aki társtettesként vett részt az emberölésben – mindketten súlyos fegyházbüntetést kaptak elsőfokon.

A két vádlott ránézésre teljesen hétköznapi szülőnek tűnik, az ember nem gondolná róluk, hogy nem gondoskodtak megfelelően a gyermekükről. Az anyát azzal vádolták, hogy nem táplálta megfelelően a másfél éves kislányát, Kiarát. Férje, K. Gusztáv társtettes a bíróság szerint.

Az anya tudatosan nem táplálta a kislányt, és mindenkinek hazudott

Az anyánál, akinél kizárták az elmebetegséget, ugyanakkor Münchausen-szindrómát állapítottak meg: mindenkinek hazudott. Õ a vád szerint tudatosan nem táplálta a kislányt, viszont környezetével és talán a férjével is sikeresen elhitette, hogy a gyermek számos szervi baja mellett egy ritka, zsírfelszívódási zavarban szenved. Mindezt rendkívül manipulatív és meggyőző módon tudta előadni, bizonyítéknak pedig elég volt ránézni az aggasztóan sovány kislányra.

Megfürdették a halott gyereket

A kislány 2016. május 12-én, reggel nyolc órakor, büfiztetés közben lett rosszul, majd meghalt. Az anya azt mondta, pánikba esett, sokkot kapott ezért csak egy órával később ébresztette fel az apát. A két szülő azonban ahelyett, hogy azonnal hívta volna a mentőket, megfürdette, felöltöztette a halott gyereket. A nővére is elbúcsúzhatott az elhunyt húgától. A mentőket csak délután értesítették. A boncolás megállapította, hogy a kislánynak nem volt szervi baja: éhen halt...

J. Médea az utolsó szó jogán a következőket mondta: „Az ellenünk felhozott vádakat nem tartom megalapozottnak...

Mondott a nő egyéb megdöbbentő dolgokat is, amiket csütörtöki  %Ripost% napilapban közlünk, miután utánajártunk annak is, hogyan történhetett meg mindez, hogyhogy nem lépett közbe a védőnő, a gyerekorvos, a gyámhivatal?

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is

ripost.hu

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Bajnai embere Budapesten a közművek élén is

POLITIK

Amerika ezért hagy fel az izraeli fegyverszállítással

POLITIK

Kína hazánk EU-n kívül legfontosabb gazdasági partnere

POLITIK

Magyar Pétert kinevették, ostobaságokat állít