Létrehozva: 2017.08.21.

Szörnyű tragédia a kórházban, három gyerek gyászolja a kettévágott anyukát

Kettévágott egy kismamát a lift vasárnap Spanyolországban.

A 26 éves Rocío Cortés Núñez császármetszéssel szült, ezután vitték volna az egy emelettel feljebb lévő szülészetre. Szemtanúk szerint amikor elkezdték betolni, a lift ajtaja kétszer is becsukódott, majd kinyílt, ezért a kórházi dolgozó úgy döntött, a másik felvonót választja. Ám ekkor a lift nyitott ajtókkal elindult felfelé, beszorítva a nő testét. A lift végül kettévágta a háromgyermekes anyát.

A tűzoltóknak két óra alatt sikerült kiszabadítaniuk a holttestet, addig a nő lábai fentről lógtak le, míg feje beragadt a lift teteje és kerete közé - írja a Mirror.

Az újszülött gyerek is az anyával volt, ő épségben megúszta, egy másik kórházba vitték.

Az andalúziai egészségügyi miniszter szerint a felvonót rendszeresen vizsgálták, legutóbb augusztus 12-én, mikor a szakértők rendben találták. Nyomozást indítottak az ügyben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap