Létrehozva: 2024.02.16.

Ezt kell tenned most az eperpalántával, hogy májusban ontsa majd a gyümölcsöt

Egyáltalán nem korai még az eperre gondolni, sőt! Most van itt az ideje rendet tenni az ágyások körül, hiszen ez a szép termés záloga. Akár palántát veszel, akár a meglévő növényeidet ápolod, néhány dolgora nem árt figyelned.

A februári tavasz minden kertbarátot kicsalogat a szabadba, és tennivaló már ilyenkor is akad bőven! Bár még ültetni kockázatos, hiszen még lehetnek fagyok, az eperágyásokat itt az ideje rendbe tenni, és most már be lehet szerezni az új palántánkat is. Ha most cselekszel, bőséges termésed lesz nyáron; márpedig a házi kertből szedett epret semmi nem múlja felül.

Young,Strawberry,Bushes,In,The,Soil,In,The,Sunlight.,Growing
Máris akad tennivaló az eperpalántákkal! / Fotó: FotosDo / Shutterstock

Legyen napfényes a helyük

Ha még nincsen eper a kertedben, de idén már szeretnél palántákat ültetni, akkor itt az ideje, hogy kijelöld a helyet, és előkészítsd a talajt. Válaszd ki a kerted legnaposabb helyét, az epernek ugyanis sok-sok napfényre van szüksége a bőséges terméshez. Készítsd elő az ágyást, vagyis egy alapos gazolás után szórd be érett komposzttal, majd ásd fel, gereblyézd el a földet, és ha már nem lesz fagyveszély, jöhetnek az eprek!

A legszebb palántákat vedd meg

Első körben el kell döntened, hogy folyton termőt vagy egyszer termőt szeretnél-e. Előbbi egész évben keveset, utóbbi egy adagban rengeteget terem. Már lehet kapni itt-ott eperpalántákat, de fontos, hogy a legszebb, legegészségesebb darabokat vidd haza. A cserepes palántákat nézd át még az üzletben, ha sérültek a levelek, azt még nyugodtan hazaviheted, de ha gombabetegség jeleit, vagyis barna foltokat látsz rajta, akkor válassz másikat. Kukkants be a cserép aljára is: ha látszódnak a lyukakon keresztül a vékony hajszálgyökerek, akkor életerős a palánta. 

Maradj türelmes

Igaz, hogy szép az idő, de korai lenne még kiültetni az eperpalántákat. Ha most tudtál akciósan venni, csak hagyd a cserépben a töveket, és tedd 10-15 fokos, fagymentes, világos helyiségbe. Rendszeresen öntözd őket, míg meg nem jön a jó idő.

Ültesd szét a meglévő epreidet

Ha van már eperágyásod, azt máris felfrissítheted: szedd le a régi szalmát, ha nincs fagy, pár napra hagyd kitakarva az epreket, hadd napfürdőzzenek. Nézd át a növényeidet, vágd le metszőollóval az elszáradt indákat, leveleket, és közben vigyázz, hogy az új hajtások ne sérüljenek. Közben gyomlálj is, ha elgazosodott az ágyás. Az eper hajtásaival szaporodik, nyáron legyökerezik, így meglehet, hogy zsúfoltan vannak most a növényeid. Ásd ki a fiatal, legyökerezett palántákat, és tedd távolabb őket úgy, hogy meglegyen a tő- és sortávolság. Ha túl sok az epernövényed, bővítsd az ágyást, hiszen eperből soha nem elég! Ha végeztél a munkával, takard le az az új epertöveket friss szalmával. Ezután nincs más dolgod, mint várni a tavaszt.

 

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Eldőlt, Jürgen Klopp elköszönhet-e bajnokként a Liverpooltól

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez az egyszerű virág megmenti a veteményest, ültess minél többet belőle!

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ezt rontja el mindenki, amikor otthon mossa az autóját, te ne tedd!

OTTHONKA

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

OTTHONKA

Barnul a muskátlid levele? Mutatjuk, hogyan mentsd meg!

OTTHONKA

Ebbe a luxuslakásba csak beköltözni kell!