Létrehozva: 2023.10.16.

4 növény, ami távol tartja a lakásodból az őszi legyeket

Ahogy hűl le az idő, a rovarok egyre nagyobb számban igyekeznek a fűtött lakásba; szellőztetéskor rengeteg beszállhat a szobába. Az őszi legyek ellen nemcsak azért érdemes védekezni, mert kellemetlen a jelenlétük, de fertőzéseket is okozhatnak. Ezzel a négy növénnyel azonban távol tarthatod őket.

Azt hinné az ember, hogy amint vége a nyárnak, végre el lehet felejteni a rovarokat; és bár való igaz, hogy egyre kevesebben vannak, a lakás körül, mégis nagyobb számban ólálkodnak, mint a meleg hónapokban – hiszen igyekeznének be a hideg elől. Ilyenkor egyetlen ablak vagy ajtónyitással négy-öt őszi légy is besurranhat, ami később rengeteg kellemetlenséget okozhat: nemcsak az ételekre, bútorokra szállnak rá, de az ember szabadon maradt bőrfelületeire is, akár alvás közben is. Rovarirtó helyett az őszi legyek ellen bevethetsz néhány olyan növényt, melyek vígan elvannak cserépben, a balkonon is, kellemes az illatuk, de a rovarokat taszítják.

Domestic,Fly,On,Window,Against,Sky,-,Shallow,Depth,Of
Az őszi legyek ellen érdemes növényekkel is védekezni. Fotó: Sozina Kseniia /  Shutterstock

Borsmenta

Ezt a csodálatos növényt érdemes otthon cserépben tartani, mert a leveleit főzéshez, teakészítéshez is felhasználhatod, ugyanakkor kiváló rovarriasztó hatása is van. Ha az erkélyen tárolod, arra figyelj, hogy a fagyokat nem bírja, így, ha jön a hideg, be kell vinni a lakásba – ahol szobanövényként is tarthatod. Félárnyékos helyen fejlődik a legszebben, és arra érdemes ügyelni, hogy a virágföld enyhén meszes legyen; ezt úgy tudod megoldani, ha gyógynövényföldet vásárolsz neki, és abba ülteted. Jó nagy cserepet válassz neki, mert hatalmasra nő, ha jól érzi magát! 3-4 naponta öntözd, de csak annyi vízzel, hogy nedves legyen a földje. 

Bazsalikom

Akárcsak a borsmentát, ezt is használhatod a légyűzés mellett fűszernövényként is; télen vidd be, és neveld szobanövényként, nem kell külön teleltetni! Akár magról is vetheted, egyenesen a cserépbe, de vehetsz palántát is. Nagy a vízigénye, rendszeresen, ha kell, naponta öntözd, hiszen fontos, hogy soha ne száradjon ki a földje. Időnként vágd vissza a csúcshajtásait, hogy szépen bokrosodjon a növény, és két-három hetente adj neki szobanövény-tápoldatot is.

Levendula

Csodálatos illatával mindenkit elkápráztat, ám a legyek ellen pont az aromája miatt hatásos; az erős illat távolt tartja a rovarokat. Cserépben, az erkélyen nevelve arra kell figyelni, hogy ne nője ki az edényt. Olyan helyre tedd, ahol reggeltől egész nap érik a napsugarak, árnyékos teraszon, erkélyen csak szenvedni fog. A cserép aljára tegyél kavicsokat, hogy az öntözővíz fel nem vett része elszivároghasson; ha ugyanis áll a víz a cserépben, a levendula gyökerei kirothadnak. Télre nem szabad bevinni a lakásba, túléli kint a fagyokat; ha bekerülne a melegre, ahol ráadásul kevés fényt is kap, akkor tavaszra akár el is pusztulhatna.

Krizantém

A benne található piretrin nevű vegyület minden rovart taszít, így, ha ilyen virágod van a teraszon, erkélyen, akkor nemcsak az őszi legyek ellen hatásos, de a harlekin katicá, szúnyogok, molyok ellen is. Szereti a fényt, de nem kell, hogy egész nap érjék a napsugarak; félárnyékos helyen fejlődik a legszebben. Rendszeresen, bőséges vízzel öntözd úgy, hogy a levelekre ne kerüljön víz. Ez a csodás virág, ha jól bánsz vele, egészen a fagyokig virágozni fog. A fagyok elől azonban a cserepes krizantémot érdemes bevinni egy világos, legfeljebb 15 fokos helyiségbe, ahol áttelelhet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Ebbe a luxuslakásba csak beköltözni kell!

OTTHONKA

Kukacos lesz-e idén a cseresznye, különös megállapítást tett egy gazda

OTTHONKA

Erre figyelj, ha ősz óta nem használtad a fűnyíród

OTTHONKA

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést