Létrehozva: 2023.03.08.

„Csak ecettel mosok hajat” – árulta el a fiatal lány, ezt írták a követői

Kelsi Giroux három éve választotta ezt a meghökkentő szépségápolási trükköt.

Szerző KL

A 27 éves nő néhány éve vágott bele a furcsa hajápolási módszerbe, miután hajmosáskor azt tapasztalta, a sampon és a balzsam felhalmozódott a fejbőrén. Ezért úgy döntött, más hajmosási szer után néz.

Zuhany zuhanyozás hajmosás fürdés sablon
Hajmosási praktikát osztott meg követőivel az influenszer Fotó: Pexels (Illusztráció!)

Kelsi Giroux először az almaecet és a szódabikarbóna keverékével próbálkozott, ám ez nem vált be neki, a szódabikarbónát ugyanis nehezen tudta kimosni a hajából. A lány végül az ecetes víz mellett tette le a voksát, amely bevallása szerint segített neki a fejbőrén keletkezett korpásodás elleni harcban is. Kelsi hetente egyszer mossa a haját ezzel az oldattal és állítása szerint az elmúlt három évben remekül néz ki tőle a frizurája.

A csinos influenszer elárulta, egy másik ok is közrejátszott abban, hogy az ecetes hajmosás mellett döntött.

Egy másik előnye, hogy sokkal olcsóbb is – mindössze havi 2 dollárba (nagyjából 700 forint) kerül egy nagy kancsó almaecet

– mondta a fiatal kanadai lány.

Kelsi a Tiktokon megosztott egy videót a követőivel a hajápolási praktikájáról, igaz, rajongóit nem győzte meg annak hatékonyságáról.

Néhány mosás erejéig kipróbáltam, de pár nap után annyira korpás lettem, hogy három mosás kellett, hogy megszabaduljak tőle, soha többé

– írta az egyik kommentelő.

Néhány évig én is ecettel mostam hajat. A hajam gyönyörű volt, de a fejbőrömnek nem tetszett ez a hajmosási praktika

– idézett egy másik hozzászólót a sajátos hajmosási módszert alkalmazó lányról írt cikkében a Daily Star.

 

 

origo.hu

Németországban már készülnek Putyin támadására

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Donald Trump a világ egyik legkeményebb börtönébe kerülhet

life.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: az égi folyamatok szerint több jelentkező is akad

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez az egyszerű virág megmenti a veteményest, ültess minél többet belőle!

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ezt rontja el mindenki, amikor otthon mossa az autóját, te ne tedd!

OTTHONKA

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

OTTHONKA

Barnul a muskátlid levele? Mutatjuk, hogyan mentsd meg!

OTTHONKA

Ebbe a luxuslakásba csak beköltözni kell!