OLDALVONAL

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.13.

Dráma az edzésen, újra kellett éleszteni a magyar válogatott sportolót

Blázsovics Péter rosszul lett, elvesztette az eszméletét. Csapattársa, az orvosként praktizáló Árvai Péter mentette meg az életét.

Az előző idényben Szlovéniában, azt megelőzően hat évig Kazincbarcikán játszó magyar válogatott röplabdázó, Blázsovics Péter ugyan csak a következő idénytől erősítené a DEAC-ot, de a közös edzések már megkezdődtek. Néhány nappal ezelőtt azonban a szélső ütő váratlanul rosszul lett, összeesett és elvesztette az eszméletét - írja a deac.hu.

Szerencsére volt segítség a rosszullét idején! (Fotó: Földi Imre)

Blázsovics szerencséjére a közelben volt a neurológusaként praktizáló csapattársa, Árvai Péter, aki miután érzékelte, hogy társának nincs pulzusa, azonnal megkezdte a szívmasszázst. Árvai Péter elmondása szerint csapattársának görcsrohama volt, ami általában néhány percig tart, utána az ember magához tér, de ezúttal nem így történt.

Leállt a légzése és a keringése, ezért elkezdtem az újraélesztést. A csapattársaim között voltak orvostanhallgatók is, akiknek már van alapképzésük, ők segítettek. Végeztem a mellkaskompressziót, a többiek közben hívták a mentőt. Kértem, hogy jelezzék a központnak, ez egy megkezdett újraélesztés, mert ilyenkor az eset-, vagy rohamkocsit küldik. A DESOK-ban volt egy félautomata defibrillátor, amit beüzemeltünk, mivel azonban a készülék nem javasolta, hogy defibrilláljunk, így folytattuk a mellkaskompressziókat. 

Megérkezett a mentő, Petit áttették a saját gépeikre, amik jelezték, hogy kamrafibrilláció áll fenn. Le is adták a sokkot, még a szakma szabályai szerint harminc másodpercig tartott az újraélesztés, majd visszajött a légzés, kinyitotta a szemét. Ahogy kapta az oxigént, kezdett magához térni. Az újraélesztésekről azt kell tudni, hogy kevés százaléka sikeres, és még kevesebb az, amikor a beteg teljes életet tud utána élni, de úgy néz ki, Petinek ez sikerülhet

 –mondta el Árvai Péter. Blázsovics azóta azt üzente, korábban sosem fordult vele elő hasonló.

Semmi előjele nem volt ennek a rosszullétnek 

– mondta Blázsovics Péter, akinél az ominózus edzés hamar filmszakadással végződött. Hozzátette, teljesen csak a kórházban tért magához. 

Örökké hálás leszek Árvai Petinek, amiért megmentette az életemet. Nem győzöm neki eléggé megköszönni, amit értem tett. Az eddigi vizsgálatok szerint minden rendben, de még vár rám egy szív ultrahang is, ami sorsdöntő lehet a jövőmet illetően. Bízom benne, hogy folytathatom a sportot, nagyon szeretnék a következő szezonban a DEAC-ban játszani, de nyilván az egészség fontosabb. Velem van a barátnőm és a családom is...

– tette hozzá a magyar válogatott röplabdázó.

 

origo.hu

Símaszkos fiatalok kerültek életveszélybe a 4.es, 6-os villamoson - videó

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

mandiner.hu

Még a HVG-s szakértők is kiröhögik Magyar Péter meséjét az internetblokkolásról

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

mandiner.hu

Navracsics Tibor rendkívüli bejelentést tett az uniós megállapodás ügyében

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott