Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2022.07.01.

Nagy a baj, Kapás Bogi négy napja lázasan fekszik

Kapás Boglárka döntőbe került és a hetedik helyen végzett a 200 méteres pillangó döntőjében a budapesti vizes világbajnokságon. Bogi már az augusztus 11-én kezdődő Európa-bajnokságra készülne, de a koronavírus újra ledöntötte a lábáról. Napok óta lázasan fekszik.

Szerző ripost

Kapás Boglárka kapott néhány nap pihenőt a budapesti világbajnokság után, de ahogy edzője a Borsnak elmondta, már napok óta nincs az uszodában a világbajnoknő. 38 fok feletti lázzal küzd:

Bogi újra koronavírusos

– mondta Virth Balázs. "Magam is csak telefonon beszéltem vele, elmondta, nagyon megviseli, hogy már negyedik napja magas lázzal küszködik. Szegénynek alaposan kijut az utóbbi időben a gondokból. Bogi először 2020 márciusában kapta el a vírust, most pedig ismét beteg lett."

Ismét elkapta a koronavírust Kapás Bogi (Foto: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport)

Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok a budapesti vébére is nehezen tudott felkészülni családi tragédia, betegség és a hosszan tartó derékbántalmai miatt. Csak a verseny előtti utolsó napokban dőlt el, hogy rajtkőre állhat.

Bogi az átlagnál is keményebb csaj, néha magam is csodálkozom azon, honnan veszi a lelkierőt a már-már menetrendszerű újrakezdésekhez

 – folytatta a mester. "Most is nehéz próbatétel előtt áll, hiszen, legalább egy hétig ki sem léphet otthonról, és ha tünetmentes, akkor következik a kötelező kardiológiai vizsgálat. Ha minden rendben lesz, akkor kezdhet tréningezni. Egy biztos, Bogi egészsége a legfontosabb, siettetni tilos a visszatérését."

Hat hét múlva kezdődik Rómában az Európa-bajnokság. Amint azt Virth Balázs elmondta, Bogi alig várta, hogy ismét az örök városban versenyezhessen.

"A vébé is feldobta, nagyon készült Rómára, mert imád ott versenyezni, szép emlékei vannak róla. Remélem, ha megkapja a zöld jelzést az orvostól, akkor – bár rövid az idő – fel tud készülni az Eb-re. Még az egészséges úszóknak is nagy kihívás egy vébé után újra csúcsformába kerülni, de nem lehetetlen a küldetés. Ha Bogi egészséges lesz, durván három hete lesz tréningezni, ebből két hét az intenzív edzés, egy hét pedig a formába hozásra kell. Nem könnyű a helyzet, és ma még én sem tudom, mit hoz a jövő."

Virth Balázs búcsúzóul még elmondta, reméli, hogy Bogi, aki az utóbbi időben nem sok jót kapott az élettől, nyáron örömmel mondja ki a boldogító igent párjának, Telegdy Ádámnak.

Bogira ráférne már egy jó adag boldogság, mert megérdemli!

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

metropol.hu

És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili Berlinben, kiderültek a befektetők sötét üzelmei

magyarnemzet.hu

Djokovics összeesett, fejen találták egy vizes palackkal Rómában! + videó

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

vg.hu

Nagy csomagot és szép reményeket hagyott Magyarországon a kínai elnök Hszi Csin-ping

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

OLDALVONAL

Terpesz a bárpulton, Ronaldo exe miniszoknyában tárta szét meztelen combjait

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került