Létrehozva: 2021.11.06.

Csak baj ne legyen belőle! Brutális, ami a Forma-1 mezőnyére vár

Erőltetett menetbe kezdtek Lewis Hamiltonék: két hét alatt három futam három földrészen, közte 20 ezer kilométernyi utazás, 9 időzónán keresztül.

A vasárnapi (20.00, tv: M4 Sport) Mexikói Nagydíj után már csak négy futam van hátra a Forma-1 idei szezonjából, így az utóbbi évek legizgalmasabb párharcából, a címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) és a trónkövetelő Max Verstappen (Red Bull) csatájából is. A következő két hét azonban nem csak nekik, és nem is csak az autóversenyzőknek lesz rendkívül megterhelő. Szabad hétvége nélkül úgy vár gyors egymásutánban három verseny a mezőnyre, hogy a helyszínek más-más földrészen lesznek.

Az aszfaltcsíkokon kívül is fárasztó lesz a következő két hetük
Fotó: AFP

A pilóták mellett a csapattagoknak is fárasztó erőltetett menet a hétvégén, Mexikóvárosban kezdődik. Észak-Amerika után jön a gyors átköltözés Dél-Amerikába: Sao Paulóban rendezik a Brazil Nagydíjat. Majd a következő versenyt egy héttel később már Ázsiában, az idén debütáló Katarban.

Az első utazás során 10 órás repülőúttal mintegy 8 ezer kilométert tesznek meg, három időzónán át. A második már 14 óráig tart majd, miközben 12 ezer km-t járnak be, és 6 óra időeltolódással kell egyenesbe jönniük.

A három állomás brutális megterhelést jelent mindenkinek. Más volt korábban végigjárni Európán belül a Spa, Zandvoort, Monza triót – és más bejárni a fél világot, miközben nem csak vb-pontok és eurómilliók, de emberi életek is múlnak a pilóták döntésein, a szerelők alaposságán. Utóbbiaknak az a három nap pihenő sem adatik meg, ami a versenyzőknek hétfőtől szerdáig rendelkezésre áll a regenerációra.

„Ez a három hétvége az egész évben messze a legfáradságosabb. Semmi sem fogható ehhez a terheléshez. Rendkívül fárasztó lesz. Ráadásul Katar mindannyiunknak új terep lesz, ahol összeszedettnek kell lennünk, megtanulni egy új pályát és még a szokásosnál is keményebben dolgozni. Meglátjuk, kinek hogy sikerül mindez”

- aggodalmaskodott Daniel Ricciardo, a McLaren versenyzője, aki már egy évtizedes F1-pályafutás rutinjára alapozza a véleményét.

Az embert próbáló hármas sorozat után egy szabad hétvége következik, majd decemberben Szaúd-Arábiában, végül Abu-Dzabiban lesz az F1-idény hajrája.

A pilóták vb-pontversenyének élcsoportja: 1. Verstappen 287.5 pont, 2. Hamilton 275.5, 3. Valtteri Bottas (Mercedes) 185, 4. Sergio Pérez (Red Bull) 150, 5. Lando Norris (McLaren) 149.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség