Létrehozva: 2021.10.13.

Marco Rossi nagy bejelentést tett a jövőjéről a londoni bravúr után

Tudja, hogy sokan már kirúgták volna. Eldőlt, mikor derül ki a sorsa. Olasz kapitányunk most túljárt angol kollégája eszén, ezt Southgate is elismerte.

Megtörtént, amiben tán csak olasz szövetségi kapitányunk és tartalékos csapatának tagjai hittek: a favorit Anglia vendégeként, a Wembley-stadionban állt föl a padlóról. Nemzeti tizenegyünk az Aranycsapat 1953-as 6:3-as diadala óta először nem kapott ki itt.

A labda Southgate-nél, de az 1-1-gyel ezt a meccsüket Rossi (balra) nyerte
Fotó: AFP

A teljesen megérdemelt 1-1 után Marco Rossi a szerencsének és a maradék játékosai hozzáállásának tulajdonította a bravúrpontot, de érintette az utóbbi hetekben sokak szerint kérdésessé vált jövőjét is.

„Sokan azt mondják, évekig csak szerencsés voltam, úgyhogy maradjunk ennél: ma is volt szerencsénk volt a játékvezetővel, mert lássuk be, a büntetőnk igazából nem volt az. De ezt az eredményt még az Európa-bajnokságon játszott meccseinkhez sem lehet hasonlítani, hiszen az ott játszó futballistáink közül most nagyon sokan hiányoztak. A magyar válogatott nem az angol, mi nem cserélhetünk le gond nélkül öt fontos játékost. Ezek tudatában, őszintén szólva én sem számítottam ilyen eredményre a találkozó előtt”

- mondta Rossi az M4 Sport közvetítésében.

„Biztos sokkal bátrabban játszottunk ma este, mint legutóbb az albánok ellen. Azt már többször visszanéztem, és a támadóharmadban nem tudtuk megoldani azt az egyszerű feladatot, hogy áttörjük a védelmüket. Most tényleg más volt a helyzet, a srácok is máshogy álltak hozzá. Mindig igyekeznek a legtöbbet nyújtani, de előfordul, hogy ez működik, máskor meg nem. Utóbbi esetben mindig kirúgnák az edzőt, és sorjáznak a kérdések: mi lesz, ha...? San Marino és a lengyelek elleni mérkőzések után, november végén lesz egy megbeszélésünk a szövetség illetékeseivel a jövőről. Annyit mondhatok, hogy számíthatok a megbecsülésükre, én pedig nagyra értékelem az elnök úr és az igazgatótanács tagjainak bizalmát”

Angol kollégája, Gareth Southgate elismerte: nem játszottak olyan jól, mint budapesti győzelmük alkalmával („Mintha meg lettünk volna szeppenve”), és nagy nehézséget okozott nekik a Rossi-féle 3-4-3-as magyar hadrend.

A londoni bravúrral is a negyedik helyen maradt magyar válogatott legközelebb, november 12-én San Marinót fogadja, majd három nappal később Lengyelországban zárja a kvalifikációs sorozatot.

 

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája