Létrehozva: 2021.07.20.

Elcsattant egy csók: meleg helyzetbe került Ibrahimovic

Különös emlékről mesélt Ibra korábbi csapattársa az azóta világklasszissá érett svéd csatárról.

Majd' húsz évvel ezelőtt (2001-től 2003-ig), az Ajaxnál együtt játszott Zlatan Ibrahimovic és a holland válogatott Andy van der Meyde. Utóbbi egy különös sztorit kürtölt most világgá a svéd focizseniről.

Ibrának rosszul esett a csapattársa csókja
Fotó: AFP

Van der Meyde felidézte, hogyan reagált Ibra egy csínytevésére.

„Amikor az Ajaxnál voltunk, egyszer Zlatan mellett ültem a buszon. Elaludt, belőlem pedig előjött a meleg, szájon csókoltam. Másodperceken belül kaptam pár ütést”

- mesélte a már rég visszavonult holland futballista egy tévéműsorban.

Ibra dühödt reakciója egyáltalán nem volt ritka. Van der Meyde sosem jött ki igazán jól vele, de mint mondta, a forrófejű támadó nem válogatott: ha valami nem tetszett neki, bármelyik csapattársát megfenyegette, hogy eltöri a lábát.

Fotó: AFP

Az előző szezonban az Inter-támadó Romelu Lukaku is feldühítette Ibrahimovicot egy csókkal, amit a kakaskodásuk közben nyomott a homlokára.

origo.hu

Elfogadta Brüsszel az őrült háborús tervet, most minden megváltozik

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott