Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.06.

Liverpool-meccs előtt: eldőlt, játszhat-e Szoboszlai a BL-ben

Bizonyíték az edző bizalmára. Az UEFA hivatalos honlapja kürtölte világgá a hírt a Bundesliga legdrágább téli érkezőjéről. Szoboszlai a BL-ben már kerettag.

Habár egyelőre Ausztriában kúrálja régóta kínzó sérülését, Szoboszlai Dominikot benevezte az RB Leipzig a Bajnokok Ligájába. A nagy jövő előtt álló 20 éves magyar focista tehát a felépülése után pályára léphet tavasszal a legelőkelőbb klubsorozatban. Szoboszlai a BL-ben? Egyelőre még Németországban sem játszhatott egyetlen percet sem Gulácsi Péterékkel, de az új fejlemény bizonyítja, hogy nagyon is számítanak rá a felépülése után!

Fotó: Instagram

A tavalyi kiírásban elődöntős német futballklub decemberben 20 millió euróért (7,2 milliárd forint) szerződtette a magyar válogatott középpályást a közös szponzor révén testvérklubnak számító osztrák Salzburgtól. Ezzel Szoboszlai a német Bundesliga téli átigazolási időszakának legdrágább szerzeménye.

Szoboszlai a BL-ben: hol van az még?!

Január elején, a bemutatkozó sajtótájékoztatóján derült ki, hogy már hetek óta sérüléssel küzdött, fájdalomcsillapítókkal játszott. Ezért a lipcsei klubvezetők visszaküldték Salzburgba, ahol egy hasonló sérülésekre specializálódott szakember kezelésén vesz részt a magyar sztár.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Szoboszlai Dominik (@szoboszlaidominik) által megosztott bejegyzés

Az előző BL-sorozatban a PSG elleni vesztes elődöntőig menetelt lipcseiek idén a Manchester Unitedet is megelőzve jutottak tovább a csoportkörből. A nyolcaddöntőben a 2019-es győztes Liverpool lesz Gulácsiék ellenfele.

A liverpooli visszavágó lehet a cél

Az első meccset február 16-án, hazai pályán játszanák, míg a visszavágót március 10-én az angol városban. Ez azonban még változhat. Szoboszlai a BL-ben mindenesetre legkorábban a visszavágón játszhat, hiszen még hetekig nem is edzhet új csapatával.

A koronavírus mutációjának terjedése miatt Németországban a hétvégén beutazási tilalmat vezettek be többek között Nagy-Britanniából, éppen a tervezett odavágó másnapjáig, február 17-éig. Jelen állás szerint tehát a Liverpool 16-án nem mehet Lipcsébe.

Egyelőre minden bizonytalan

Rövidesen döntés születhet a megoldásról. Ha nem sikerül különengedélyt intézni a hatóságoknál, elképzelhető a pályaválasztói jog felcserélése, a semleges helyszínen (más országban) történő rendezés és a halasztás is.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) keddi döntése szerint – a lipcsei bizonytalanság miatt – március 17. helyett április 2-ig kell lejátszani a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőit. Ugyanakkor a negyeddöntők első mérkőzései már április 6-án kezdődnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Száz százalékos eredmény ellenjelölt nélkül – csak nem ez Joe Biden nagy terve?

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras