Létrehozva: 2021.01.26.

Dárdai sztárigazolással indíthatja újra a Herthát

Hiába dőlnek a tízmilliárdok, újra a magyar klubikon lesz a Bundesliga-csapat megmentője.

Másfél év szenvedés után újra Dárdai Pált nevezték ki a Hertha edzőjének. A 2019-es menesztése óta mind a négy utóda csődöt mondott. A feladata a csapat benntartása – ugyanúgy, mint a 2015-ös első kinevezésekor, de sokkal erősebb játékoskerettel. Rögtön igazi sztárigazolással segíthetik a vezetők.

Immár több mint 24 éve szolgálja a Herthát
Fotó: AFP

Dárdai hat évvel az első beugrása után újra elvállalhatja, hogy rendet tegyen a berlini focicsapatnál. Miként 2015 telén, most is megmentőnek kell: az utóbbi négy meccsén egyetlen pontot szerző Herthát már csak két pont választja el az osztályozós, és hét a kieső helytől. Pedig a Dárdai-időkhöz képest már nem filléres igazolásokból és saját nevelésű fiatalokból kell csapatot építeni, hanem a Bayern München és a Borussia Dortmund mögött a harmadik legtöbb pénzből erősítve.

Most például a régi-új magyar edző mellett attól várják a vezetők a válságból való kilábalást, hogy szerződtetnék a PSG-ből a német világbajnok Julian Draxlert, vagy a tavalyi BL-meglepetéscsapat Atalanta kegyvesztetté vált argentin válogatott sztárját, Papu Gómezt.

Több pénzből kevesebb eredmény

Dárdai az előző körben négy és fél évig dirigált Hertha-vezetőedzőként. Előbb benntartotta a kieső helyen átvett gárdát, majd évekre stabilizálta a helyét a Bundesliga középmezőnyében (7., 6., 10. majd 11. helyezés), sőt az Európa-ligába vezette a berlinieket. Egykori csapattársa, a klubmenedzser Michael Preetz 2019 tavaszán döntött úgy, hogy nem hosszabbít szerződést a magyar edzővel.

Eddig a legkisebb fiát edzette

Dárdai Pál a 2019-es leváltása után egy évig pihent, majd tavaly nyáron visszatért a Hertha utánpótlásához. Az U16-os korosztály edzőjeként a minap a 15. születésnapját ünneplő legfiatalabb fia, Dárdai Bence is a játékosa. Most vezetőedzőként 252 millió eurós (90 milliárd forint) keretet vesz át.

A váltással párhuzamosan új befektető, Lars Windhorst kezdte el önteni az euró-százmilliókat az addig „szegényházi” klubba – az összesen 274 millió eurójából (98 milliárd forint) 144 millió euróért (51 milliárd forint) vettek új játékosokat –, de az utódai sorra múlták alul Dárdai eredményeit. Másfél év alatt (Ante Covic, Jürgen Klinsmann és Alexander Nouri után) Bruno Labbadia már a negyedik kirúgott edző, de ezúttal már Preetz is repült. Német sajtóértesülések szerint enélkül a magyar szakember sem térhetett volna vissza a posztjára.

Matthäus: Dárdai maga a Hertha

Lothar Matthäus is Dárdai Pál kinevezése mellett tette le a voksát a Sky szakkommentátoraként: „Dárdai Pál az, akinek nincs szüksége időre. Ismeri az akadémiát, a csapatot, a stadiont, a szurkolókat. Michael Preetz tizenkét éve alatt Dárdai tette a legjobb benyomást. Ő tartotta kézben a legjobban a csapatot. Az élete a Hertha, ő maga a Hertha” – mondta egyik exkapitányunk a másikról.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet