Létrehozva: 2020.10.11.

Hosszú Katinka hetekre karanténba vonul

A budapesti ISL-versenyek miatt van szükség a „buborékra”: úszósztárunk vasárnaptól csak a hotel és a Duna Aréna között mozoghat.

„Alig várom már, hogy újra versenyezzek!”

- írta Hosszú Katinka az Instagramon, utalva a Nemzetközi Úszóliga (ISL) 2020-as sorozatának jövő pénteki, budapesti rajtjára.

Fotó: MTI

A cél érdekében azonban előbb – persze a kőkemény edzéseken túl – egy kényelmetlenséget is be kell vállalnia háromszoros olimpiai bajnok úszónőnknek. A fővárosunkba érkező csapatok tagjaihoz hasonlóan ugyanis neki is be kell költöznie az úgynevezett „buborékba”, hogy a járványveszély miatt csak a hoteljük és a Duna Aréna között mozogjanak.

Hasonló megoldással óvják sportolóik egészségét többek között az amerikai sportligák (lásd a hónapokra a floridai Disney Worldbe költöztetett NBA-mezőny), de a US Openen és a Roland Garroson is így vehettek részt a teniszezők.

„Holnap hat hétre beköltözünk az ISL budapesti hoteljébe”

- fűzte hozzá új, Dunakanyarhoz közeli otthona panorámáját mutató fotójához Katinka. Nem nehéz kitalálni, hogy már előre hiányzik neki a látvány.

Az ISL idei szezonját javarészt fővárosunkban rendezik, hogy elkerüljék a sok utazás és a különböző szálláshelyek okozta rizikót. Október 16-ától november 22-éig, az elődöntőkig a Duna Aréna lesz a zárt kapus versenyek helyszíne, csak a karácsony utáni napokban esedékes döntőt rendezik Tokióban.

A tavaly indult forradalmian újszerű, shownak is beillő pénzdíjas sorozat kétnapos viadalain négy-négy csapat 12-12 női és férfi úszója verseng. Az összesen tíz résztvevő csapat az alapszakasz tíz fordulója során gyűjti a pontokat, majd az elődöntőkben nyolc gárda küzd meg a négyes döntőbe jutásért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet