Létrehozva: 2017.10.28.

Erre vártunk, végre kiemelték a magyar focistát

A pályára visszatérve csapata legjobb játékosa lett.

Hónapokig hangos volt a sajtó Nagy Ádám mellőzése miatt. A magyar válogatott a Ferencvárosi TC-től szerződött az olasz élvonalba, de egy remek idény után idén ősszel a Bolognánál a kispadra sem került. A klub edzője a játékos gyenge fizikumára hivatkozva nem tudott eddig Nagynak lehetőséget adni.

A magyar válogatott labdarúgó azonban még inkább elszántabb lett, külön edzésekre járt, hogy megfeleljen a szakmai stáb elvárásainak. A kemény munka meghozta az eredményt, a magyar légiós ugyanis lehetőséget kapott a Serie A 10. fordulójában. A Lazio elleni mérkőzésen az első félidő végén cserélték be, és kevesebb mint 10 perc alatt gólpasszt adott.

A Bologna végül 2-1-es vereséget szenvedett, de az olasz napilaptól a Corriere dello Sporttól a volt ferencvárosi játékos 6,5-ös értékelést kapott, amivel csapata legjobb játékosa lett.

„ Az edző bizalmát tökéletesen hálálta meg, ezzel újabb kapu nyílik ki előtte” – fogalmazott a cikk szerzője.

Szombaton az AS Roma fogadja a Bologna együttesét, remélhetőleg Nagy ismét lehetőséget kap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Gyors és egyszerű, mégis mennyei és mutatós epres-csokis piskótatekercs

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség