Létrehozva: 2017.09.13.

Iszonyat, láncokkal és botokkal támadtak magyarokra

Véres jelenetek zajlottak Kolozsváron egy hétvégi sportrendezvényen.

Botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a Kolozsvári U ultrái a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira egy hétvégi sportrendezvényen - írja a Maszol.

Szombaton, Fellegváron, egy bérelt sportpályán szervezték meg a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornát, erdélyi, magyarországi és szlovákiai csapatok részvételével. Az esemény alatt feltűnt a Kolozsvári U ultráinak mintegy harminc fős csapata. Magyar- és CFR-ellenes jelszavakat skandáltak, majd behatoltak a sporttelepre.

„Csitítottuk őket, elmagyaráztuk, hogy itt terhes nők, gyerekek vannak velünk, ne akarjanak balhét” – idézte fel a történteket egy magyar szurkoló.

Egy darabig úgy tűnt, hogy sikerrel jártak, mert az U ultrái visszavonulót fújtak, elhagyták a sporttelepet. Ám visszatértek, és akkor már előkerültek az addig a derekuk köré tekert láncok, a boxerek, és a kapunál elrejtett botok.

"Elszabadult a pokol. Nem beszéltek, egyből ütöttek. Letiportak négyet-ötöt közülünk, láncokkal ütötték, rugdosták őket, ahol csak érték" – mesélte a szurkoló.

A „KVSC 1907” szurkolói csoport feljelentést tesz a rendőrségen.

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott