Létrehozva: 2016.06.06.

Buliban lőttek rá a híres focistára

Nem elõször keveredett bajba a nagyszerû védõ.

Kórházba kellett vinni az NFL-ben szereplő Denver Broncos kiválóságát, Aqib Talibot, miután vasárnap egy dallasi szórakozóhelyen lábon lőtték.

Később szerencsére kiderült, hogy nem életveszélyes a helyzet, sőt, a játékost nem is kellett megműteni, és már másnap kiengedhették a kórházból. Ennek ellenére nem tarthat a csapattársaival Washingtonba, ahol Barack Obama elnök a Fehér Házban fogadja majd személyesen a bajnokcsapat tagjait. Ebből Talib most kimarad - írja a Faktor.  

Mintha keresné a bajt

A botrányhős védő nem először került bajba: 2009-ben rátámadt egy taxisofőrre, majd nem engedelmeskedett a helyszínre kiérő rendőröknek. Két évvel később állítólag pisztolyt fogott lánytestvére barátjára, akire rá is lőtt, de nem találtak bizonyítékokat, ezért nem lett folytatása az ügynek. Tavaly pedig a testvérével keveredett balhéba, a kocsiját is átvizsgálták a rendőrök, de ezt is megúszta Talib.

A Denverrel 2014-ben állapodott meg egy 57 millió dolláros szerződésről, amiből még három év van hátra. Az 57 millióból 26-ot garantáltan akkor is megkap Talib, ha kirúgják, elcserélik vagy átadólistára teszik, és egy másik csapat lecsap rá. 

origo.hu

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

"Tudtam, hogy köztünk lesz valami" - Új párjáról vallott Berki Mazsi

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott