Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2015.06.20.

Doppingbotrány! Az oroszok csaltak a legtöbbször

Közzétették a doppingvétségek listáját, egy év alatt Oroszország sportolói nyúltak a legtöbbször tiltott szerekhez.

Nem túl dicsőséges lista első három helyét szerezte meg Oroszország, Törökország és Franciaország. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szerint 2013-ban ez a három nemzet követte el a legtöbb doppingvétséget – írta az ESPN.

Craig Reedie elnök aggodalmának adott hangot, hiszen egy év alatt szinte minden sportágat érintett a doppingbotrány.

A közel kétezer szankció azt mutatja, hogy a dopping még mindig óriási fenyegetést jelent az újkori sportban.

Sárkányhajóban is?!

A WADA összesen kilenc magyar doppingvétséget jegyzett fel 2013-ban. Autósportban, ökölvívásban, kajak-kenuban, sárkányhajóban, erőemelésben, szumóban, triatlonban, súlyemelésben és birkózásban követtünk el vétséget.

Az ügynökség két éve 1953 büntetést szabott ki. 115 ország, valamint 89 sportág versenyzői és hivatalos segítőik voltak érintettek. Atlétikában 280, súlyemelésben pedig 252 szabálysértést jegyeztek fel.

Orosz doppingbotrány

A nemzetek listáját Oroszország vezeti 225 doppingvétséggel, a második helyen Törökország áll 188-cal, Franciaország pedig 108-cal a harmadik. Az első tízben olyan sportnagyhatalmakat találunk, mint Spanyolország és Olaszország, de India negyedik helye is szembetűnő.

Az ARD német televíziós csatorna az Eltitkolt dopping – Így készülnek az orosz győztesek című dokumentumfilmjében bizonyította, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredményeihez.

Az Orosz Doppingellenes Ügynökség válaszul vizsgálatot indított.

 

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Óriási a felháborodás emiatt a reklám miatt, már több mint egymillióan látták

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel