Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.09.01.

A semmi közepén hagyta magára magatehetetlen édesanyját egy férfi Somogyban

Idős, beteg édesanyját hagyta magára a Somogy vármegyei Pusztakovácsi külterületén. Emberölés miatt emeltek vádat.

Emberölés miatt emeltek vádat azzal a külföldi állampolgárral szemben, aki sorsára hagyta idős, beteg édesanyját a Somogy vármegyei Pusztakovácsi külterületén.

Itt hagyta magára meghalni édesanyját a férfi / Fotó: Ügyészség

Az ügyészség beszámolója szerint az ötvenes éveiben járó, munkanélküli vádlott 2022 nyarától kezdve élt közös albérletükben az édesanyjával, a megélhetésüket a sértett nyugdíja biztosította. Az idős nő egészségi állapota 2022 augusztusától romlott meg jelentősen, miután pedig átesett egy csípőműtéten, korlátozottan, járókeretet és kerekesszéket használva tudott csak közlekedni. A férfi az albérletekben való tartózkodásuk során rendszeresen alkoholt fogyasztott, majd ittasan kiabált a sértettel, esetenként még bántalmazta is.

A vádlott 2022 októberében a második bérleményből úgy távozott személygépkocsijába tett személyes holmijukkal a sértett társaságában, hogy azt előzetesen nem közölte a főbérlővel. A férfi napokig járta a környéket az ellátásra szoruló sértettel, és a hideg idő ellenére mindvégig a járműben tartózkodtak, abban is aludtak. 

Mindent behajigált a kocsijába / Fotó: Ügyészség

Napokig tartó autózást követően, Pusztakovácsi külterületén rakta ki legyengült édesanyját, egy elhagyatott erdős részen, ruhákat terített rá, járókeretét a sértett által el nem érhető távolságra dobta, majd a sorsára hagyta a magáról gondoskodni nem tudó idős nőt. A sértett kihűlés következtében hunyt el, testét csak napokkal később, már a halála után találták meg.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van