Létrehozva: 2023.09.02.

Csavarhúzóval támadt rá, kizsebelt egy idős asszonyt Budapesten egy fiatal fiú

Idős nőt rabolt ki az utcán egy fiatal fiú. A rablás során elemelte az asszony telefonját, majd társával együtt elmenekült.

Vádat emelt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség egy, a lopás idején még csak 16 éves fiatallal szemben, aki tavaly decemberben előbb egy csavarhúzóval megfenyegetett, majd kirabolt egy 80 éves asszonyt.

bilincs
Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Az ügyészség beszámolója szerint a tettes és ismeretlen társa tavaly december 31-én, a délelőtti órákban figyelt fel egy idős nőre, akit később megloptak. A sértett fél egészségi állapota miatt nehezen mozgott, feltehetően éppen ezért szemelték ki az elkövetők, mint könnyű célpontot. Miután az asszony odaért hozzájuk, a 16 éves fiú pénzt kért tőle, mire a nő azt felelte, csak bankkártya van nála, és haladt volna tovább, ám az elkövető követte őt. A zebránál megragadta a sértett fél táskáját, de elfutni nem tudott vele, mivel az rá volt tekerve az idős nő karjára, aki ráadásul szorosan is tartotta azt. A fiú ekkor egy csavarhúzót nyomott a nő oldalának, mielőtt a táskába nyúlva megszerezte a mindössze 15.000 forint értékű mobiltelefont, és elrohant. Társa mindeközben a közelben őrködött, a rablás végeztével együtt menekültek el a helyszínről. A rablás során használt csavarhúzót a sértettnél felelejtették, miután a vádlott véletlenül beleejtette azt a nő táskájába, aki ezt később meg is találta.

csavarhúzó, bűntárgy
A rablás során használt csavarhúzó. Fotó: Ügyészség

A fiatalkorú vádlottat január 2-án sikerült elfogni, miután egy, a VII. kerületben parkoló, nyitott autóból elvette a gépkocsi forgalmi engedélyét, amit a későbbiekben el akart adni. Letartóztatását követően a rendőrök megtalálták nála az elsajátított okmányt.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a fiatalt felfegyverkezve, időskorú személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, valamint közokirattal visszaélés vétségével vádolja, és vele szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádiratban.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

vg.hu

Mintha nem is Magyarországon lenne: fényárban úszik az új Duna-híd, pont mint Amerikában

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben