Létrehozva: 2020.07.21.

Üldözték a zsaruk, 9 piroson hajtott át a magyar sofőr – Videóval

Ezért a mutatványért akár ötször is elvehetnék a jogosítványát.

Annyi büntetőpontot gyűjtött össze a sofőr az I. kerületi Alagút utca és az V. kerületi Széchenyi utca között, amiért ötször is elvehetnék a jogosítványát – írja a police.hu. A filmbeillő üldözési jelenet néhány napja zajlott le nem sokkal éjfél után, amikor a hatóság emberei meg akarták állítani a Nissan terepjárót.

Képünk illusztráció
Fotó: police.hu A sofőr nem állt meg, helyette nagy sebességgel hajtott tovább, miközben az egyenruhások szirénázva követték.

Amikor a sofőr kiszállt, megszondáztatták és kiderült, hogy a 34 éves férfi szeszes italt fogyasztott. A járőrautó fedélzeti kamerája rögzítette azt is, hogy mielőtt a sofőrt utolérték, a rendőrök 11 közigazgatási szabályszegést (9 piros lámpán hajtott át, valamint figyelmen kívül hagyott 2 behajtani tilos táblát) és 11 szabálysértést követett el, mert nem állt meg a rendőri jelzésre, 3 alkalommal a szembe jövő sávban, 3 esetben a buszsávban közlekedett, 2-2 esetben nem állt meg a stop táblánál, és átlépte a záróvonalat.

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott