Létrehozva: 2019.09.17.

Hatalmas erőkkel csapott le a rendőrség Budapesten

Megrohanták a dílereket a ferencvárosi rendőrök.

Olyan információt kapott a rendőrség, hogy a 29 éves B. Zsolt, a 24 éves L. Konrád, a 26 éves Sz. Norbert, a 36 éves Sz. Szabolcs és a 45 éves L. Enikő 2019. júniusától kábítószerrel kereskednek Budapest VII., IX., XIV. és XX. kerületében. A gyanú szerint a bűnszövetség úgy épült fel, hogy B. Zsolt szerezte be a kábítószert, amit négy társának közreműködésével lakásaikban az eladáshoz előkészítettek, porciózták. A drogokat saját lakásukban árulták Erzsébetvárosban, Ferencvárosban, Zuglóban és Pesterzsébeten. A ferencvárosi rendőrök a BRFK Felderítő Főosztály és a Bűnügyi Főosztály beosztottjaival a nőt és a négy férfit összehangolt akcióban, 2019. szeptember 14-én délután elfogták és a hozzájuk köthető ingatlanokban kutatást tartottak. Az öt helyszínen megtartott kutatás során összesen több mint fél kiló kokaint és amfetamint, mobiltelefonokat, 7 kiló aranyat, a kábítószer adagolásához használt eszközöket, több mint 7 millió forintot és 640 eurót találtak, majd foglaltak le. A ferencvárosi nyomozók a bűnszövetség tagjait kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az elfogásról a videót itt lehet megnézni.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok