Létrehozva: 2019.05.14.

Most jött: óriási fogás Borsodban - a fővárost is érinti!

Az akció során a nyomozók elõbb végignézték, ahogy a kábítószer-kereskedõk egymás után kiszolgálják vásárlóikat, majd egyenként mindenkit elfogtak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai felderítő munkájuk során olyan információk birtokába jutottak, hogy a 40 éves D. Norbert miskolci lakos – aki korábban már többször került a hatóság látókörébe kábítószeres ügyek miatt – és társa, a 38 éves P. Károly kazincbarcikai lakos évek óta Budapesten vásárolnak drogot, amelyet aztán kiporciózva értékesítenek tovább Borsod megyében. Az ügyben a KR NNI kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A rendőrök megtudták, hogy a két férfi május 11-én amfetamin vásárlás céljából ismét a fővárosba utazik, ezért elfogásukra összehangolt akciót szerveztek.

A férfiak egy IX. kerületi társasházhoz hajtottak, ahová P. Károly néhány percre bement, majd D. Norberttel együtt visszautazott annak miskolci lakásához. Innen már külön folytatták útjukat. P. Károlyt a rendőrök néhány perc múlva intézkedés alá vonták, autója átvizsgálásakor amfetamint találtak nála.

Közben egy másik egység D. Norbertet követte. Miután három embernek is drogot adott el, a vásárlókat is elfogták a nyomozók. Mindegyiküknél néhány grammos adagokban találtak speedet. A KR NNI munkatársai ezzel egyidejűleg D. Norbertet is elfogták. Nadrágzsebéből 16 alufólia csomagba kiporciózott amfetamin került elő. A nyomozók házkutatást tartottak a két kereskedő lakásaiban is, amelyek alkalmával további speedet, valamint csekély mennyiségű marihuánát és egyéb tárgyi bizonyítékokat találtak. Az akció során összesen körülbelül 200 gramm amfetamint valamint 10 gramm marihuánát foglaltak le a rendőrök. 

A KR NNI felderítői beazonosították azt a férfit is, akitől D. Norbert és P. Károly a IX. kerületben beszerezte a drogot. B. Gergely 37 éves budapesti lakost május 12-én reggel fogták el, lakásában kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

metropol.hu

„Szégyen” – nem csillapodnak az indulatok a magyar válogatott támadó miatt

mandiner.hu

Német lap: Von der Leyen kétségbeesetten újrázni akar, ezért enyhült meg a szíve a lengyelek felé

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Horror Jász-Nagykunban: brutális robbanás történt, nem baleset volt

NÍNÓ

Elgázolt egy embert egy mozdony a Dunakanyarban

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél