Létrehozva: 2017.09.10.

Hidegvérű gyilkos módjára szúrta le ikertestvérét

A füzesgyarmati testvérpárral meggyûlik a baja a városnak, sokan kívánják õket rács mögé.

Rettegésben tartja Füzesgyarmatot az az ikerpár, amelyiknek egyik tagja, a 49 éves B. Sándor most előzetes letartóztatásba került.

Sokan, ha látják az egypetéjű ikreket az utcán, inkább kerülnek egy jó nagyot, csak ne kelljen velük találkozni, annyira agresszívak - mondta a %Ripost%-nak egy környékbeli nő.

A szikár, szakállas, zord kinézetű férfiakról azt suttogják, még idős édesanyjukat is verték korábban.

A napokban Sándort letartóztatták, mert előbb ittasan szóvá tette, hogy szintén ittas testvére nem eszik elég szépen, majd elővett egy 15 centis hosszú kést, és hasba szúrta vele Józsefet.

Ezután, mint egy hidegvérű gyilkos, nadrágja szárába törölte testvére vérét a pengéről, eltette a kést, és leült a szomszédos szobába tévét nézni.

József életveszélyes sérüléseket szenvedett. Sándor korábban is kapott már felfüggesztett börtönbüntetést, mert bántalmazta testvérét. Akkor egy kábellel verte meg.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított előzetes letartóztatását 30 napra elrendelte - közölte honlapján az Ügyészség.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok