Létrehozva: 2016.11.23.

Bőnyi rendőrgyilkosság: Kiderült, hibáztak-e a parancsnokok

Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vizsgálódott a Központi Nyomozó Fõügyészség.

A Nemzeti Nyomozó Iroda belső vizsgálatot indított, hogy tisztázzák a parancsnoki felelősség kérdését: hibázott-e valaki, amikor Bőnybe csak a nyomozókat küldte, és nem kérte a Terrorelhárítási Központ segítségét. A PestiSrácok szerint tudhatták, hogy fegyverek lehetnek a férfinél, hiszen az általa vezetett szélsőséges szervezet nem volt ismeretlen a hatóságok, de főleg a titkosszolgálatok előtt.

A rendőrök a portál szerint eleve illegális fegyvertartás gyanúja miatt érkeztek a címre, más hírek szerint a Teréz körúti robbantással kapcsolatos ellenőrzésekkel összefüggésben. Igaz, egyik információt sem erősítették meg hivatalosan.

A bőnyi haláleset esetleges rendőri mulasztásaival összefüggésben nem indított büntetőeljárást a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyben Tényi István tett feljelentést halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, de

a főügyészség bűncselekmény hiányára hivatkozva elutasította a feljelentést.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, az idős férfi október végén, bőnyi otthonában, egy nála tartott házkutatás során gépkarabéllyal adott le több lövést és megölte Pálvölgyi Péter őrnagyot, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozóját. A tűzharcot követően riasztották a terrorelhárítást, akiknek az egységei Győrből és Budapestről is útnak indultak. A lakásba zárkózott férfi tovább fenyegetőzött, végül a kommandósok fegyverhasználat nélkül elfogták és sürgősségi orvosi kezelésben részesítették.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok