Létrehozva: 2021.11.22.

Hangosan üvöltve, hörögve szexelt a dunaszerdahelyi pap, megőrültek a szomszédok

A szomszédok nemcsak az elviselhetetlen lárma miatt jelentették az esetet, hanem azért, mert ők maguk is hívők.

Szerző Doris

A noviny.sk beszámolója szerint a négytagú család még 2021 februárjában bérelt lakást Dunaszerdahelyen, egy korábban esperesként is szolgáló pap szomszédságában. Egy idő után azonban furcsa zajokra lettek figyelmesek, amelyek a mellettük lévő lakásból származtak.

„Először azt hittük, hogy bútorokat raknak össze, de később az éjszaka folyamán, kiderült, hogy nem munkáról van szó, ez nagyon feldühített minket, hiszen mi is hívő család vagyunk” – mondta az érintett.

A család rájött, hogy a pap lakásából érkező hangok egy teljesen más foglalatosságból adódnak, idővel annyira kibírhatatlanná vált az esti jelenség, hogy a kislányuk aludni sem tudott, és éjjelente sírva ment szüleihez. Erik a lapnak elárulta, hogy a problémás szomszédot az egyik zajos éjszaka után felkereste. „Először hazudott, tagadott, aztán beismerte, bocsánatot kért” – közölte.

Az apuka az esetet jelentette az érseki hivatalnál, ahol többször meghallgatáson is voltak, de az üggyel kapcsolatban máig nem kaptak választ.

A hivatal a noviny.sk-val csak annyit közölt, hogy az esetet jelenleg vizsgálják.

A pap azóta már elköltözött a család szomszédságából, de a történtek mély nyomot hagytak bennük. Az érintett a portálnak elmondta, hogy fiának elment a kedve a bérmálkozástól, és már templomi esküvőt sem szeretne.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

Nyögés hallatszott a Lidl előtti bokorból, ott élvezett a párocska

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat