Létrehozva: 2018.10.22.

Ilyen eszelős önkielégítést még sose videóztak le az utcán +18

Teljesen felesleges próbálkozás volt egy ócska szatyorral eltakarni a lényeget, minden látszott.

Rendkívül ízléstelen örömszerzést rögzített néhány szemtanú fényes nappal, a nyílt utcán. Bár a pontos helyszín ismeretlen, az eset így is rendkívül botrányos, és még a YouTube-ra is felkerült. Nem véletlen...

A főszerepet egy rövidnadrágban flangáló bácsi alakítja, aki a kezében szorongatott zacskóból ítélve talán bevásárolni indult, végül mégis változott a program.

A bácsika hirtelen valamiről annyira izgalomba jött, hogy előkapta legnemesebb testrészét, és félreérthetetlen kézmozdulatokat tett. Néha mintha eszébe jutott volna, hogy ilyet mégsem illik, mert maga elé tartotta a szatyrot, de a lényeget sajnos így is látni lehetett.

Miután elérte célját, eloldalgott, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga.

 

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

vg.hu

Változott a földtörvény, kiskapuk záródtak be

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Rémisztő felfedezés: ennyi mindent tud rólunk valójában a Google

NA NE!

Kővé dermedt az anya attól, ami a fia szobájában történt éjszaka

NA NE!

"Ez volt az utolsó esélyem, hogy anya lehessek, de a férjem kényszerített az abortuszra!"

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja