Létrehozva: 2023.09.19.

A szülők egyre tudatosabban vásárolnak: azt veszik meg, ami mindenképpen szükséges

Az iskolakezdéshez szükséges csomagok ára az elmúlt 10 évben 60%-kal nőtt, 2021-ről 2022-re 18%, míg tavaly óta újabb 10%-os árnövekedést tapasztalhattak meg a családok.

A drágulást az alapanyagok árának változása (papír, textil), az árfolyamváltozás és a gyártási költségek növekedésének hármasa indukálta. Egy elsősnek közel 40 féle termékre van szüksége iskolakezdéskor – a Vectra-Line szakértői ezt a termékcsoportot vizsgálták árszínvonal szempontjából. Márkahűség vagy márkához való ragaszkodás leginkább a tanárok által javasolt termékek között (ceruza, filc, festék, gyurma) jellemző, a többi kategóriában a szülők az ár és a tartósság alapján döntenek. A vásárlások egyre inkább áttevődnek az online térbe és az augusztus végi nagy roham is visszaesett, a szülők megvárták a beszerzéssel az első szülői értekezletet – tájékoztat Kárpáti Zsolt, a Vectra-Line, Magyarország egyik legnagyobb papír-írószer és irodaszer forgalmazójának ügyvezetője. 

 

Továbbra is az iskolatáska kerül a legtöbbe

Az iskolakezdéshez szükséges csomag összességében körülbelül 60%-kal került többe, mint 10 évvel ezelőtt. Az elmúlt időszakban drasztikusan drágultak az alapanyagok (papír, textil) és nőttek a gyártási költségek. Emellett az árfolyamváltozás ezt a szegmenset sem hagyta érintetlenül. „Az egyes termékeket eltérően érintették ezek a hatások, legjobban a füzetek ára drágult, ez az elmúlt évtized viszonylatában több mint 150% volt, míg lekevésbé a vonalzók drágultak meg itt csupán 15%-os árnövekedés volt tapasztalható” – emeli ki a szakértő. Az iskolakezdéshez a legnagyobb kiadási tétel egyértelműen az iskolatáska. Az egész csomag árából ennek az egy terméknek a legnagyobb a részaránya. A kisiskolás tákák fogyasztói ára széles árskálán a belépő szintű 20.000 Ft-ostól a 60.000 Ft-osig mozog, ez utóbbi már szettár- tartalmazza a táskát, a tolltartót és a tornazsákot is.  Kárpáti Zsolt elmondta: az utóbbi 5 évben jelentősen áttevődtek az online térbe az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlások, ez annak is köszönhető, hogy szülői korba lépett az a generáció, aki már az online térben szocializálódott, akinek nem idegen tartós fogyasztási cikk online rendelése.

Megvárták a szülői értekezletet: csak azt veszik meg, ami mindenképpen kell

Az utóbbi években szintén megfigyelhető trend, hogy a szülő tudatosabbak az iskolaszerek megvásárlásánál. Korábban jellemzően augusztus második felében volt a nagy roham, most azonban kivárnak a szülők az első szülőértekezletig, addig csak az alapdolgokból vásárolnak be. „Mivel a szükséges cikkek listáját a tanárok állítják össze, alapvetően ez képezi a bevásárlás alapját. Ez a lista valójában a tanárok preferenciáit tükrözi, akik előnyben részesítenek már bevált márkákat. Így legtöbbször az egyes tételekből konkrétan fel is írják azokat a listára (pl Faber-Castell grafitceruza HB, Rotring Tikky 20 radír) vagy általánosabban meghatározzák milyen legyen az adott eszköz (pl.: 14-32 füzet vastagabb lapos). Márkahűség vagy márkához való ragaszkodás így leginkább a tanárok által javasolt termékek között (ceruza, filc, vízfesték, gyurma, ragasztó stift) a jellemző” – hangsúlyozza a Vectra-Line szakértője.

A diákok a dizájn, a szülők a tartósság alapján döntenek

A diákok szempontjai leginkább az egyes termékek mintáinak kiválasztásában jelenik meg (táska, tolltartó, tornazsák, füzetek). Természetesen ők mindig a trendi cuccokat keresik, népszerűek az adott időszakban felkapott filmek, mesehősök képeivel díszített termékek.

A szülőknél az ár, a tartósság és az ergonómia a fő preferencia. Táska és tolltartó vásárlásánál a többgyerekes családoknál sokszor a kisebb gyereknek történő tovább adhatóság is szempont. A szülők a táskák között márka és korábbi tapasztalat alapján választanak. A gyerekek számára a márka nem mérvadó, ők leginkább tényleg a dizájnt preferálják.

A sulikezdő csomag évek óta ugyanaz, de kisebb változások megfigyelhetők

Az oktatás módszertanának változása is hatással volt az iskolai csomagok összetételére. A tapasztalatok alapján szóképtartó, betűtartó és betűkártya iránt egyre kisebb a kereslet, mert más módszerrel tanulnak írni, olvasni a diákok. „A termékek többsége évek óta állandó, egy elsősnek körülbelül 50 féle termékre van szüksége iskolakezdéskor. A munkafüzetek elterjedésével a füzetek eladása is csökkenő tendenciát mutat” – összegez a Vectra-Line ügyvezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal