Létrehozva: 2021.04.28.

Kirúghatnak minket, ha nem vagyunk beoltva?

Nem árt, ha egy munkáltató tisztában van azzal, hogy hány dolgozója esett már át a fertőzésen és hányan kaptak oltást ellene. De vajon ezt meg is kérdezheti tőlük?

Annyi már az elején leszögezhető, hogy a járványhoz, megbetegedéshez kapcsolódó személyes adatokat különös körültekintéssel kell kezelni, mert a jogellenes eljárás több millió forint bírsággal is járhat – hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Az már egy másik kérdés, hogy jogosult-e egyáltalán a munkáltató kezelni az emberei koronavírus védettségére vonatkozó adataikat.

Fotó: Ripost

A hatóság álláspontja

A fenti kérdéssel kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) adott ki egy iránymutatást. Eszerint a védettség meglétét a munkáltató csak munkajogi, munkavédelmi, foglalkozás-egészségügyi vagy munkaszervezési okokból ismerheti meg. Vagyis például csak akkor kérdezhetnek rá – munkakör függvényében -, ha ezzel más munkavállalókat akarnak megvédeni, hiszen ez „jelentős közérdek”.

Tilos lemásolni a védettségi kártyát

Igaz, hogy rákérdezhet a főnök, hogy kaptunk-e oltást ha a munkakörünk szerint többekkel vagyunk összezárva, de a védettségi igazolvány másolatot már nem lehet készíteni, nem lehet tárolni és nem is lehet senkinek továbbítani. Vagyis a védettség tényén és időtartamán kívül a munkáltató semmilyen egyéb adatot nem gyűjthet és kezelhet jogszerűen- olvasható a Világgazdaság összesítésében.

A jogellenes kezelés komoly bírsággal járhat

Aki megsérti a munkáltatói jogokat, 100 ezertől 20 millió forintig terjedő bírságot is kaphat. Aki pedig GDPR-t szegi meg, alsó határ nélkül akár 20 millió euróig terjedhet a büntetése. És nem árt tudni azt sem, hogy jogellenes adatkezelés már az is, ha nem kap a munkavállaló előre adatkezelés tájékoztatót az oltásával kapcsolatos elkérhető adatairól.

Kirúghatnak, ha nem akarjuk beoltatni magunkat?

A kellő átoltottság elérése fontos cél, alapvetően határozza meg, hogy el tudjuk-e fojtani a járványt és kinyit-e az ország újra. Vagyis: a munkaerőpiac helyreállásához is nagyon fontos, hogy minél többen megkapják a vakcinát. Ettől még az, hogy valaki be van-e oltva, mindenkinek magánügye.

A hatályos szabályozás szerint a munkáltató akkor tehet kötelezővé védőoltást a munkavállalók számára, ha ez a jogszabály szerint kötelező. Mivel azonban a koronavírus kapcsán még nincs konkrét iránymutatás, a munkáltatók jelenleg nem tehetik kötelezővé védőoltások alkalmazását, ez alól kivétel, ha valaki olyan egészségügyi munkakörökben dolgozik, ahol csökkent immunrendszerű betegekkel foglalkoznak, vagy ahol az egészségügyi dolgozók kitettsége magas.

origo.hu

Top 20: a leggyűlöltebb sorozatszereplők halála

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

Végre! Most mutatott először közös képet szerelmével a Házasság első látásra sztárja

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

mandiner.hu

Ennek örömére akkor a következő Euróvíziót rendezhetik Gázában vagy Iránban

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal