Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.01.

Figyelmeztetést adtak ki a szakértők: a koronavírus után egy halálos fertőzés szedheti áldozatait

A legionella egy baktérium, ami a koronavírushoz hasonlóan tüdőgyulladást okozhat és ami főleg az idősekre, krónikus betegekre veszélyes. A hordozó ez esetben nem az ember, hanem a pangó víz.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs egyik sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy a koronavírus tömeges elszaporodását meggátoló szabályok enyhítése után sok épület újra kinyithat, amelyet az elmúlt időszakban nem használtak. Ez viszont egy újabb kockázatot jelent az idős, legyengült szervezetű emberek számára, méghozzá a halálos kimenetelű legionella-fertőzés kockázatát. Utánajártunk mit érdemes tudni erről a baktériumról, és annak is, mit lehet tenni ellene.

Mi az a legionella és miért pont most kell tartani tőle?

A legionella egy olyan mesterséges és természetes környezetben egyaránt előforduló baktérium, amelyik a langyos, meleg vízben hamar elszaporodik. Súlyos megbetegedést akkor okozhat, ha a víz párájával kijut a környezetbe, és ezt az úgynevezett aeroszolt az ember belélegzi. Az általa okozott megbetegedés, a legionellózis lényegében egy atípusos tüdőgyulladás, ami a legyengült immunrendszerű embereknél akár halálos kimenetelű légúti eredetű betegség is lehet – elég az 1976-os, philadelphiai hotelben történt esetre gondolni. Tünetei a láz, a száraz köhögés- olvasható a laboratorium.hu-n.

Fotó: Pixabay.com

Mi történt 1976-ban?

Egy háromnapos rendezvény után több philadelphiai Bellevue-Stratford Hotelben megszállt katona, legionárius tragikus hirtelenséggel elhunyt. A szakemberek vizsgálódni kezdtek a szállodában, hogy kiderítsék mi okozta a haláleseteket. Végül a szálló légkondicionáló rendszeréből kimutatták a legionella baktériumot, ami addigra 211 megbetegedést és 29 halálesetet eredményezett.

A mostani veszélyt a jó ideje zárva tartó épületek jelentik

A baktérium szaporodásának leginkább az olyan körülmények kedveznek, mint a 20-50°C-os vízhőmérséklet, a szükséges tápanyagok megléte és a pangó víz (csövekben, vízrendszerben álló víz) megléte. Az átmenetileg használaton kívüli épületek tehát tökéletes táptalajai a baktériumnak. Éppen ezért a világjárvány alatt huzamosabb időre lezárt épületek újranyitásakor kiemelt figyelmet kell fordítani azok ivóvízhálózatának, meleg víz rendszerének, valamint légkezelő- és klímaberendezéseinek biztonságos üzemeltetésére, vizsgálatára. A pangó szakaszok ugyanis komoly mikrobiológiai kockázatot jelenthetnek – hívják fel a figyelmet laboratóriumi szakemberek.

A látogatók és a dolgozók egészségének védelme érdekében az újranyitás előtt minden érintett vállalkozásnak el kell végezni a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat.

Hogyan mehetnek biztosra az üzemeltetők az épület újranyitása előtt?

A laboratorium.hu-nak nyilatkozó szakemberek a laborvizsgálatok szükségességét hangsúlyozzák, illetve az alábbi tanácsok megfogadását:

  • Az ivóvíz hálózatok esetében fontos a víz áramlásának folyamatos biztosítása.

  • Ott, ahol az ivóvízhasználat nem folyamatos, szükséges a pangó szakaszok rendszeres, legalább hetente történő átöblítése, kifolyatása (minden csapon minimum 2 percig, vagy hőmérséklet-állandóság eléréséig).

  • A kifolyatás során törekedni kell az aeroszolképződés minimálisra csökkentésére, a dolgozók a munkafolyamat során lehetőleg viseljenek maszkot.

  • Fontos a csapok tisztítása, vízkőtlenítése, mert a használaton kívüli szerelvényeken megtelepedő szennyeződések táptalajt és nagyobb felületet biztosíthatnak a baktériumok szaporodásához.

  • Javasolt rendszeresen hőfertőtlenítést végezni: a rendszerben lévő víz hőmérsékletét minimum 3 órára 70°C fölé kell emelni, majd szakaszosan haladva a legtávolabbi csaptól valamennyi kifolyót 3 percig forró vízzel átáramoltatni a vízhőmérséklet egyidejű ellenőrzése mellett.

  • Az üresen álló épületrészeket javasolt ezen túlmenően rendszeresen átszellőztetni.

  • Ezen kívül az épületek újranyitása várhatóan a hűtési szezon kezdetével azonos időpontban fog megtörténni, emiatt fokozott figyelmet kell fordítani a klímaberendezések karbantartására, fertőtlenítésére.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

    origo.hu

    Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

    mindmegette.hu

    Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

    ripost.hu

    Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

    vg.hu

    Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

    origo.hu

    Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

    mindmegette.hu

    Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

    ripost.hu

    Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

    ripost.hu

    3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

    ripost.hu

    Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

    MANI

    Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

    MANI

    Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal