Létrehozva: 2017.03.30.

Már szavazhatunk, hogy melyik legyen az év irodája

Lezárult a hetedik alkalommal kiírt Az Év Irodája verseny nevezési idõszaka, amelynek során újabb rekordok dõltek meg. A kilenc kategóriában összesen 136 nevezés érkezett. Idén a well-being és a munkáltatói márkaépítés kerül fókuszba.

Szerző P. Petra

Rekordszámú nevezés érkezett a szeptemberben indult Az Év Irodája versenyre, hiszen a tavalyi 84 nevezés helyett összesen 136 pályázatot publikáltak. A névadó kategóriában különösen nagy versenyre lehet számítani, ugyanis összesen 64 irodát neveztek be, amelyek a legkülönbözőbb tevékenységeket végző cégeket képviselik vidéken és Budapesten egyaránt.

Az Év Irodája versenyen már természetes, hogy mindenki versenyképes munkahelyet akar teremteni az alkalmazottainak, idén pedig előtérbe került a well-being és a munkáltatói márkaépítés. Egyre fontosabbá válik, hogy a munkatársak otthonosan érezzék magukat az irodai környezetben, hiszen jó hangulatban a munka is eredményesebb lesz, az elégedett munkavállaló pedig jó hatással van a cég hírnevére.

Mindemellett idén is nagy szerepe van az irodadizájnnak, az egyedi megjelenésnek és a praktikus megoldásoknak. A belsőépítészek és a tervezők most is kitettek magukért, a képeket végignézve káprázatos irodabelsőkkel és különleges arculatokkal találkozhatunk.

December 13-ával elindult a közönségszavazás, hiszen a verseny összes kategóriájában több lépcsőben bírálják el a nevezőket. A közönségszavazás után egy független, a kategóriáknak megfelelő szakemberekből álló zsűri értékeli a beérkezett pályázatokat. A végső sorrend a nevezőktől bekért további pályázati anyagok és a személyes bejárások után alakul ki.

A verseny fénypontja pedig a Várkert Bazárban 2017. február 2-án megrendezésre kerülő VII. Díjátadó Gála.

Az idei pályázókat a verseny weboldalán lehet megtekinteni, és ott adhatja le voksát kedvenc irodájára egészen 2017. január 16-ig.

A verseny kategóriái 2016-ban a következők:

  •  

     

    Szerző P. Petra

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

    origo.hu

    Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

    metropol.hu

    Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

    hirtv.hu

    Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

    ripost.hu

    Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

    magyarnemzet.hu

    A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

    origo.hu

    Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

    mindmegette.hu

    Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

    ripost.hu

    Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    azenkertem.baon.hu

    Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

    MANI

    Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

    MANI

    Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal