Létrehozva: 2017.02.21.

Magyarország egyik vezető munkahelyteremtő ágazatává vált az SSC

Új képzéseket kínál az oktatási rendszer a szolgáltató központok iránt érdeklõdõ hallgatóknak.

Az SSC-szektor az elmúlt évek egyik gazdasági sikertörténete Magyarországon. Több mint 100 vállalat működtet szolgáltató központot hazánkban, amelyek hozzávetőleg 42 000 főt foglalkoztatnak, főként több nyelven beszélő, fiatal szakembereket.

2016-ban a HIPA által kezelt beruházási projektek száma és az általuk teremtett munkahelyek tekintetében – a járműipar után – az SSC-ágazat a 2. legjelentősebb szektor volt Magyarországon.

Az elmúlt 10 év alatt külön iparággá fejlődött SSC-piac mára már jelentős szereppel bír a foglalkoztatáson túl a nemzetközi munkakultúra elterjesztésében, a szolgáltatói szektor stabilizálásában, valamint a fiatal magyar munkavállalók képzésében is.

A jól ismert óriásvállalatok, mint többek között a Diageo, a Vodafone, a BT, az indiai Tata konszern, az IBM, a British Petrol vagy akár a Citibank, a legtöbb új központ létesítésekor Budapestet választják, valamint másodsorban a vidéki egyetemi városokat, Debrecent, Miskolcot, Szegedet vagy akár Pécset.

A főként diplomásokat foglalkoztató szektorban a felsőfokú végzettség, valamint a nyelvtudás szinte alapkövetelmény, hiszen mindez elengedhetetlen a multikulturális munkakörnyezetben történő munkavégzéshez, és az ezen szektorra jellemző folyamatos fejlesztésekhez történő sikeres alkalmazkodáshoz.

A kemény munka azonban nem marad jutalom nélkül. A kezdő fizetések bruttó 230-260 ezer forintról indulnak, a gyakorlottabbak már akár a 300 ezer forint feletti fizetést is hazavihetik, kiegészítve az évi 2-300 ezer forintos cafeteriás juttatásokkal, melyek minden munkavállalónak járnak - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közölt kutatási anyagaiból.

Az új generációs szükségletek új igények megfogalmazását is magukkal hozták az oktatási rendszert illetően, így az érintett SSC-központok vonzáskörzetében megkezdődött az átrendeződés, és az igényeknek megfelelő, integrált edukációs programok kialakítása. A folyamat sikerességét mi sem példázza jobban, mint az idei Central Eastern European Shared Services and Outsourcing Awardson a céges sikerek mellett a British Telecom magyarországi kirendeltsége bizonyult a legjobbnak a felsőoktatási együttműködések terén.

A Szegedi Tudományegyetem is azon intézmények közé tartozik, melyek felismerték az újfajta kereslet-kínálat adta lehetőségeket, így a gazdaságtudományi karon lehetőségük van a diákoknak mélyebben is tanulmányozni ezt a fajta szervezeti modellt. Szükség is lesz a jól képzett munkaerő-állományra, hiszen a British Petrol új SSC-központja is éppen Szegeden nyitja meg kapuit a multinacionális környezetben dolgozni vágyó fiatalok számára.

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar „SSC Basics” kurzusán hazánk egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalata, a BDO közreműködésével, szakemberek osztják meg tapasztalatukat és tudásukat a szegedi hallgatókkal a 2016 őszén indult képzésen.


A BDO globális szinten az ötödik legnagyobb, a világ 154 országában, 1400 irodával jelen lévő professzionális tanácsadó hálózat. A képzés során az oktatásban résztvevők átadják az SSC-kre jellemző iparági, strukturális, illetve folyamati ismereteket, valamint készségfejlesztő tréningekkel ültetik át a gyakorlatba a már megszerzett tudást.

Az egyetem és a British Petrol között is folyamatos a kommunikáció, melynek eredménye egy kibővített ismeretanyag, illetve egy olyan toborzási és kiválasztási folyamat, mely gyorsabb és hatékonyabb lebonyolítást eredményez a BP számára. A kibővített ismeretanyagot alkalmazó, specifikus kurzusok kommunikációs ismereteket, SSC- folyamatokat közvetítenek, valamint a multikulturális környezet ismérveit igyekeznek átadni, de felkészítenek többek között az SAP- program használatára is, egy egyetemi szemeszter alatt.

 "Képzelje el, hogy például nem végez egy globális holdingnak minden szervezete könyvelést, hanem kiszervezik azt egy külön cégbe, amely innentől e szolgáltatást a helyi szabályoknak megfelelően valamennyi egység számára nyújtja. Ennek mentén érvényesíteni lehet közös elveket, eljárásokat, centralizálni lehet a tudást úgy, hogy természetesen figyelembe kell venni az adott egységek egyedi jogszabályi környezetét. De ugyanez igaz lehet pénzügyi szolgáltatásokra, és folytathatom a sort."

A megoldás részben költséggazdaságos, részben pedig speciális tudást és hozzáértést lehet egyetlen helyen olcsó koordináció mellett felhalmozni.

– fogalmaz dr. Vilmányi Márton, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja.

Szerinte az SSC-szektor bővülése lehetőséget jelent a múltban itt végzettek, vagy innen származók számára a visszatérésre, egyben természetesen folyamatos munkalehetőséget is jelent az egyetemen végzők számára.

A mennyiségi bővülés mellett a magyar SSC-szektor jelentős minőségi fejlődésen is keresztülment az elmúlt évtizedben. Ennek eredményeképpen a magyarországi szolgáltató központok egyre magasabb hozzáadott értékű tevékenységek elvégzésére válnak képessé, ami a munkavállalók számára is kiváló lehetőséget teremt a szakmai fejlődésre.

A hazai piacon már évek óta működő központok nemzetközi viszonylatban is magas érettségi szintet értek el, a pusztán tranzakcionális feladatrészeket végző SSC-működésen messze túlmutató értéket teremtve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal