Létrehozva: 2023.11.28.

Tuvic Aleksandrának nagyon fontos a pénz egy férfiban

A Párharc közkedvelt párosa őszintén beszélt arról, hogy kezelik kapcsolatukban a pénz fontosságát.

A Párharc ma esti adásában anonim formában kritizálhatják egymást a versenyzők. Mindenki örült a lehetőségnek, így olyan erős megjegyzések is érkeztek, amikre senki nem számított. Rékasi Zsigmond például megkapta, hogy túlságosan elnyomja barátnőjét, Gallai Melittát. Azonban a lány bele állt a vitába, és rögtön megvédte magát. Tuvic Aleksandra és Gelencsér Kornél is kapott néhány bántó véleményt, a szerelmespár viszont próbálta lazán kezelni a dolgot. 

„Azt gondoljuk, hogy csak a pénzedért van veled, és ahogy vége a játéknak Szandi ott fog hagyni.”

- érkezett ismeretlenül az éles kritika. 

Nagyon sok pénzem van, és nagyon sok nőt tudok belőle venni, szóval nyugodtan mehet a dolgára.

- reagált szinte azonnal Kornél, majd mindenki nevetésbe tört ki. Persze utána komolyra fordították a szót, és Szandi őszintén megnyílt a többieknek. 

párharc
Szandi és Kornél erős kritikát kap a Párharc következő részében. (Fotó: TV2)

Tényleg csak a pénz számít? 

Szandinak, mint kiderült tényleg fontos a pénz, de nem úgy ahogy azt a többi páros gondolta. 

Nekem tényleg fontos a pénz egy férfiban. Aki azt mondja, hogy nem számít a pénz a hétköznapokban, az szerintem hazudik. Viszont nem a pénze miatt vagyok Kornéllal, de nekem igenis fontos, hogy egy férfira fel tudjak tekinteni.

- mesélte a Párharc kamerái előtt. Bár ezt követően Szandi poénjai se maradhattak el. Bátran megjegyezte, hogy egyelőre még ő se tudja mik a tervei. Nem tudja, hogy műsor után ott hagyja-e majd Kornélt. A nevetés ekkor újra mindenkit elkapott, de a válasszal úgy tűnt teljesen elégedettek a többiek. 

Gáspár Bea és Gáspár Győző még azt is hozzátette, hogy igazán bevállalósnak látják Szandit és Kornélt. 

Tuvic Aleksandra és Gelencsér Kornél a Párharc egyik közkedvelt párosa. (Fotó: BS)

 

origo.hu

Bejelentették: a francia katonák elindultak a háborúba

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

magyarnemzet.hu

Menczer Tamás csattanós választ adott Magyar Péternek, aki sértegette a Fidesz szavazóit + videó

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

hirtv.hu

Nógrádi György szerint akik az eszkaláció mellett kötelezték el magukat, nem ismerik az erőviszonyokat + videó

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

"Én nem a BKV-n akarom megtalálni a Nagy Ő-t"– elkerüli a szerelem a dúsgazdag magyar realitysztárt

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Elesett a főváros, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Én nem a BKV-n akarom megtalálni a Nagy Ő-t"– elkerüli a szerelem a dúsgazdag magyar realitysztárt

LOVE

"Olyan hihetetlen!" Az anyaság csodájáról mesélt Shane Tusup menyasszonya

LOVE

Itt a vége: 25 év házasság után újabb sztárpár dobta be a törölközőt

LOVE

„A legjobb dolog a világon” – Édesen bújik apukájához Puskás-Dallos Bogi fia - Fotó

LOVE

Jákob Zoltán szívügyeiről vallott