Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.01.07.

"Boldog vagyok és félek" - Kisbabája elvesztése után ismét várandós az énekesnő

Jessie J egy évvel ezelőtt vesztette el kisbabáját.

Szerző P. E.

Jessie J egy évvel ezelőtt veszítette el kisbabáját, ám most nagy örömhírt jelentett be az énekesnő: ismét áldott állapotban van. Az Instagramján osztott meg egy videót a gyermekvárás pillanatairól. Mint írta, nagyon boldog, de fél is.  A rajongók és hírességek is sorra gratuláltak az énekesnőnek.

Jessie J 2021 novemberében vetélt el, éppen a Los Angeles-i koncertje előtt, amit ennek ellenére is megtartottak. Miközben közzétett egy fotót pozitív terhességi tesztjéről és egy idézetet, a képaláírásban a következőket mondta a rajongóknak: "Tegnap reggel nevettem egy barátommal, aki azt mondta: »De komolyan, hogyan fogod túlélni a holnap esti koncertet Los Angelesben anélkül, hogy elmondanád az egész közönségnek, hogy terhes vagy?«. Tegnap délután már attól rettegtem, hogy összetörök a koncerten".

Majd elmagyarázta, hogy a harmadik vizsgálat után szomorúan közölték vele, hogy már nincs szívverése a babának.

Tavaly a londoni koncertje közben jelentette be a közönségnek, hogy szeretne ismét gyermeket vállalni, ezért változott meg a teste.

"Híztam, nem járok edzőterembe, de őszintén mondva, jól érzem magam a bőrömben. Már nem vagyok 17 éves, szeretnék gyermeket szülni, most erre törekszem, ezért alakul át a testem" - mondta akkor.

 

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

metropol.hu

És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili Berlinben, kiderültek a befektetők sötét üzelmei

magyarnemzet.hu

Djokovics összeesett, fejen találták egy vizes palackkal Rómában! + videó

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

vg.hu

Nagy csomagot és szép reményeket hagyott Magyarországon a kínai elnök Hszi Csin-ping

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka