Létrehozva: 2022.11.17.

Szerelmeslevelekkel bombázzák a férfiak Zalatnay Saroltát

Az énekesnő készen áll egy új szerelemre.

Szerző Ripost

A legendás énekesnő néhány éve még arról beszélt, hogy készen áll egy új, mindent elsöprő, utolsó szerelemre, de az újonnan jött siker ráébresztette, hogy jó ideje már nem a nagy tűz hiányzik az életéből, „csak” egy barátra, társra lenne szüksége, akivel megértik és támogatják egymást túl a hetedik X-en.
 

Fotó: Ripost

Hogy őszinte legyek, mindenre számítottam, miután két hónappal ezelőtt megjelent a DR BRS-sel közösen újragondolt Várlak még című dalom, de arra nem, hogy férfiak tömege kezd el nekem újra udvarolni 

– árulta el lapunknak Zalatnay Cini és bevallotta: hízelgő a sok megkeresés, de közben azt vette észre, hogy már nem azt érzi az üzeneteket olvasva, mint korábban. Sokkal komolyabb tervei vannak azzal a férfival, akit hozzárendel a sors hetvennégy évesen. Sőt, már potenciális jelöltjei is vannak.


Hogy kik ezek a férfiak és milyen elvárasai, illetve vágyai vannak velük szemben az énekesnőnek, az a holnapi Borsból kiderül!

 

origo.hu

Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

vg.hu

Az oroszok ismét áttörtek, az ukránok most Krasznohorivkánál tartóztatták fel őket, Csasziv Jarból szinte semmi nem maradt

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka