Létrehozva: 2022.09.02.
Módosítva: 2022.09.02.

Ez ám az örömhír: Megszületett Nagy Feró negyedik unokája

Határtalan a Beatrice frontemberének boldogsága, hiszen immár négyszeres nagypapa. Nagy Feró a Borsnak beszélt először a negyedik unoka érkezéséről.

Szerző Ripost

Madarat lehet fogatni Nagy Feróval, ugyanis nemrég született meg negyedik unokája. A Kossuth-díjas énekes már nagyon várta a család legfiatalabb tagjának érkezését. Sajnos még nem volt lehetősége kézbe venni a picit, de már alig várja, hogy megejthessék ezt is. 

Fotó: MTVA

Nagy öröm az ember életében, ha egy új élet születik. Izgatottan vártuk a nagy napot, mikor dönt úgy, hogy megmutatja magát a világnak

 – mesélte a a Borsnak a rocker nagypapa.

Bár szeretett volna ott lenni a születésénél, sajnos nem tudta a fiáékat elkísérni a kórházba, mert éppen koncertezett a Beatricével. Botond, aki egyben a zenekar menedzsere, természetesen nem tartott a zenekarral, mert érthető módon a felesége mellett szeretett volna lenni a szülésnél. 

Hamarosan exkluzív fotókat láthattok az új jövevényről a Borsban, illetve a BorsOnline oldalán!

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka