Létrehozva: 2020.07.31.

„Olyan, mintha mindig összetartoztunk volna” – rátalált a szerelem Somló Tamás özvegyére

Somló Tamás négy évvel ezelőtti halála teljesen összetörte feleségét. Az asszony hosszú idő után most először érzi úgy, megengedheti magának, hogy boldog legyen.

Keszthelyi Gyöngyvér és Somló Tamás 24 éven át alkottak egy párt, a közös gyermekük, Lili 2000-ben született. A húszéves lány már önálló életet él, felnőtt, és maga is úgy gondolja, édesanyjának ennyi szomorúság után újból jár a boldogság.

Fotó: Bors

Az LGT tagja 2016-ban hunyt el, gyógyíthatatlan betegségben. Ez feldolgozhatatlan űrt hagyott Gyöngyvér szívében, aki éveken át keményen dolgozott azon, hogy le tudja zárni a múltat, és új életet kezdjen.

„Sosem lesz könnyű... Csak máshova kell figyelni, mert különben nem lehet folyton ezt a terhet cipelni” – mondta az özvegy a Bors munkatársának a minap arra a kérdésre, hogy miként tudta túlélni a legnehezebb időszakokat.

A gyönyörű, 43 éves, dentál higiénikusként dolgozó nőn az ismerősök az utóbbi hónapokban komoly változást vettek észre. Gyöngyvér egyre többet mosolyog, felszabadult, és csak úgy sugárzik a boldogságtól. A jelekből nem volt nehéz kitalálni: új szerelem költözhetett a szívébe.

Fotó: Bors

A Balatonon a hétvégén rendezik meg a legnagyobb vitorlásversenyt, az 52. Kékszalag Nagydíjat, ahol a híres Litkey vitorlásdinasztia tagja, Botond is ott lesz. (Nem mint versenyző, csak megfigyelő.) Botond ott volt 1996-ban Atlantában az olimpián, ahol a 21. helyezést érte el. 1989-ben az Európa-bajnokságon 5. lett, több világkupán is kiválóan szerepelt, 4. és 6. helyezései voltak.

És hogy ő hogy kerül a képbe? A sportoló, aki egyben kiváló zenész és szobrász is, egyre több közös fotót oszt meg a közösségi oldalán egy csinos nővel, akinek Csuflák a beceneve, és aki nem más, mint Keszthelyi Gyöngyvér. Botond első ilyen témájú bejegyzése június közepén jelent meg, és azóta egyre gyarapodnak a szerelmes üzenetek.

„Nagyon friss az egész, de nekem olyan, mintha mindig is összetartoztunk volna„ – mondta Gyöngyvér, majd így folytatta: Az, hogy ő zenél, meg külön öröm és csoda, különösen az, ahogy teszi. Engem elbűvöl, amikor alkot, mindegy, hogy rajzol vagy gitározik. Ahogy a valóságot visszaadja, az mutatja, mi lakozik a szívében, és az csoda szép”.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

„Az egész országot mozgósítani kell” – sokkoló üzenet jött Ukrajnából

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka